A Színházi Dramaturgok Céhe Nyílt Fórum nevű rendezvénysorozatának nyitónapján úgy tűnt, mintha a könyvkiadóknak nem lenne más vágya ma Magyarországon, mint kortárs magyar drámaköteteket kiadni. Az „Édes Erdély”-mítoszt leromboló Székely Csaba és a Magyar Dráma Napján született Pintér Béla köteteinek bemutatóján szó esett a székelyek egyetlen valódi hagyományáról és arról, mikor improvizált először és utoljára Pintér Béla és Társulata.
Székely Csaba – Fotók: Simara László
A Nyílt Fórum felolvasó-színházi előadásokkal és szakmai beszélgetésekkel teli programját megnyitó, pótszékes-földön ülős eseményen a jelen lévő, de háttérbe húzódó Székely Csaba Bányavidék című, a Bányavirágot, a Bányavakságot és a Bányavizet tartalmazó kötetét Radnóti Zsuzsa dramaturg mutatta be, míg az éppen Budapesten dedikáló Pintér Béla nyolc drámáját közlő könyvet Enyedi Éva, a társulat színésze és dramaturgja.
Radnóti Zsuzsa Székely Csaba Bányavidék című kötetének bemutatóján
„Más darabok van, hogy évtizedekig várnak a bemutatóra, a Bánya-trilógia viszont úgy indult be, mint egy rakéta” – fogalmazott Radnóti Zsuzsa. Az első dráma, a Bányavirág ugyanis egy mindössze kéthetes workshop alatt született, de mire az író utoljára kattintott a mentés gombra, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba már be is jelentkezett, mondván, megrendezné a darabot. Majd amikor a dráma a kezükbe került, a lenyűgözött pesti dramaturgok azonnal szétküldték több tucatnyi rendezőnek – a leggyorsabb rendező-aspiráns Csizmadia Tibor volt. Mindkét előadás megvalósult, a marosvásárhelyi tavaly a legjobb előadás lett a POSZT-on, a szöveg rangos díjakat nyert, az első rész megjelent a Nyílt Fórum kötetében is, a második résznek (Bányavakság) is két adaptációja készült már, az egyik újra a POSZT-on szerepel, de azóta a Nemzeti Színház is bemutatta a Bányavirágot, jövőre pedig Kaposváron játsszák a második, a budapesti Szkénében a harmadik részt. A rakétás hasonlat valójában aligha eléggé kifejező.
„Székely Csaba művei úgy hagyománytagadók, hogy közben hagyományteremtőek is. A szerző bátran tagadja az Édes Erdély-legendát és az erdélyi áldozatszerep mítoszát, miközben nyíltan és durván mutatja meg, hogy vége a drámairodalomban eddig ismert Erdély-képnek” – vélte Radnóti Zsuzsa. Az állítást elég pontosan alátámasztja pár sor a Bányavirágból: „Az egyetlen hagyomány, amit őrzünk itten, az, hogy békaszarrá isszuk magunkat, egymás torkának ugrunk, aztán kimegyünk az erdőre fát lopni. Ez a mi kurva nagy hagyományunk”. A dramaturg hozzátette: a legtöbb színház klasszikus drámákon keresztül próbál a jelenkori problémákról beszélni, és ha nem így tesznek – mint anno a Nemzeti Színház Závada Pál Magyar ünnepével –, azt nemritkán botrányok övezik. Ezzel szemben Székely mer szókimondóan beszélni a társadalom legkomolyabb konfliktusforrásairól. „Hol van Magyarországon egy olyan író, aki a mi problémáinkról ilyen bátran merészel írni?” – zárta sóhajnak beillő szózatát Radnóti Zsuzsa.
Enyedi Éva Pintér Béla drámakötetének bemutatóján
Enyedi Éva Pintér Béla kötetét a kezében tartva elmondta: a társulat vezetője színészként kezdte a pályáját, majd rendezővé lett, ezért hosszú ideig senki nem tekintett rá drámaíróként – pedig már az gyanús lehetett volna, hogy Pintér a Magyar Dráma Napján született. Pedig a közhiedelemmel ellentétben valójában „klasszikus értelemben vett” drámaíróról van szó: a társulat egyetlen egyszer, a második produkció (Kórház, Bakony) legelső próbáján improvizált – és azóta sem. „Nem azért, mert olyan rosszak voltunk, csak Béla érezte, hogy ez így lassú lesz: hazament, és éjjel megírta az első húsz oldalt” – emlékezett vissza Enyedi Éva. Persze a szövegek mindig módosulnak a próbák tapasztalatai alapján, és a problémás részeket Pintér a színészekkel együtt beszéli át, de a végleges szöveget egyedül, íróasztalnál írja meg. Igaz, Pintér valóban nem az irodalom felől közelít a drámaíráshoz, hiszen soha életében nem írt le egyetlen sort sem azért, hogy azt a közönség elolvassa. Enyedi hozzátette: épp a fentiek miatt Pintér minden leírt sora néhány órán belül meg is mérettetik a színpadon. „Amilyen türelmetlen ember, nem hiszem, hogy kibírná, ha hónapok telnének el a dráma megírása és a színpadi hatás tesztje között” – mondta.
Beszélt a kötetben megjelent – írásban is jól érvényesülő, tehát például ének-zene nélkül is kellőképpen hatásos – drámák témáiról is: mindig valamilyen társadalmi kérdés és egy személyes élményanyag keveredik bennük. „Sokáig tartott az újabb és újabb családtagok feldolgozása, sokan féltek is, mi lesz, ha elfogynak. De szerencsére mindig új konfliktusok színesítik az életét” – nyugtatta meg a közönséget. Érezhető, hogy az utóbbi évek drámáiban egyre több a politika. Enyedi Éva erről elmondta: „sokat dolgozunk azon, hogy a napi eseményeket ne leegyszerűsítve, ne túl direkt üzenetként jelenítsük meg. Ne úgy, hogy a nézők kirohanjak tőle az előadásokról.”
Kereső
Olvasóim
