Egyfelvonás

Kander - Ebb - Masteroff: Kabaré (az Ódry Színpad és a Nemzeti Színház közös produkciója)

A jó színház bízik a nézőben, bízik a színészben és bízik a színdarabban. Ismeri az utalások, jelképek, jelzések, metaforák és a sorok közti tartalmak erejét, és épít is rá. Tudja, hogy a gondolat akkor ereszt csak gyökeret a néző fejében, ha ő maga keltheti ki azt, és nem készen vágják hozzá. A harmincas évek Németországában, a fajgyűlölet erősödése, a nemzetiszocialista munkáspárt térnyerése idején játszódó, az állampolgárok közönyét és menekülési képtelenségét bemutató musical, a Kabaré pedig pont erre a hatásmechanizmusra épül: elmond egy egyszerű történetet, amiben alig akad valami kis durvaság - a hátborzongató az, amire ez az egész ablakot nyit, és amit a mondatok egyes félszavai valójában jelentenek.

Fotók: Tóth Simon Ferenc

Bertolt Brecht: A gömbfejűek és a csúcsfejűek (Ódry Színpad)

Ne legyenek kétségeink: az embereket bármikor, bármilyen mondvacsinált indokkal egymás ellen lehet fordítani - ráadásul a hatalom pontosan addig kedvez a felosztásban aktuálisan épp jobb pozícióba kerülteknek, ameddig az magának is érdekében áll, és ha már nincs rá szüksége, egy mozdulattal visszalöki a sárba, ahonnan jött. Nagyjából ezt üzeni Bertolt Brecht nem nagyon játszott, drámaként kevésbé erős (mert szájbarágós), de mondandójában a szerző sok másik művéhez igazodó példabeszéde, amelyet keletkezésekor azért nem lehetett bemutatni, mert a valóságban is elkezdett megtörténni ugyanaz, ami a szövegben állt. Hogy Zsótér Sándor megrendezte a darabot a Színművészeti Egyetem végzős bábszínész osztályával, az minden, csak nem meglepő: tökéletesen illeszkedik abba a sorba, aminek eddigi tagjai olyan kiváló színművészetis vizsgaelőadások voltak, mint az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, a Kurázsi (K.) mama és a Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban.

Eke Angéla és Czupi Dániel - Fotók: Szkárossy Zsuzsa

Bertolt Brecht: Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Meglepőnek hangozhat, hogy beválogatták a POSZT-ra a Színművészeti Egyetem egyik vizsgaelőadását – de ezen valójában csak az lepődhet meg, aki nem látta Zsótér Sándor rendezését, és nem ismeri Brecht eredetileg Félelem és nyomorúság a Harmadik Birodalomban című jelenetfüzérét sem. Mert ennek az előadásnak ott van a helye az évad legjobbjainak szemléjén; az egész évadban ez beszélt a legjobban, a legérzékenyebben arról, hogy hogyan rombolja szét a normális életet egy diktatúra: mint egy lassú, folyamatos földrengés, amely nem csak egy építmény alapjait morzsolja fel, de minden egyes részére, egységére, téglájára külön-külön ütéseket mér mindaddig, amíg minden porrá nem válik. Zsótér előadása nem a jelenlegi, magyarországi politikai helyzet túlaggódása, hanem egyszerűen egy figyelmeztetés: „azért vigyázzatok, mert ebben a világban senki nem akarna élni. Csak úgy mondom.”

Radnai Márk, Kovács Gergely, Neudold Júlia és Pálos Hanna – Fotó: Solymosi Attila / Színház- és Filmművészeti Egyetem

Máté Gábor végzős színművészetis osztálya egy kis lakás minden szobáját bejátssza; nem egy lineárisan építkező történetet látunk, hanem egy-egy életképet az élet minden területéről. Az egyik szobában egyre jegesebbre fagyasztja a légkört minden elhangzó mondat, mert senki nem tudja, hogy mit mondhat ki anélkül, hogy aláírná a saját halálos ítéletét – netán valaki másét. A másik szobában egy zsidó nő gyakorolja el egyedül, hogy mit fog mondani alapvetően jóravaló, de a helyzethez képest túlzottan konfliktuskerülő, árja férjének, miért is kell elhagynia a Harmadik Birodalmat (Pálos Hanna ebben a jelenetben többedszer hívja fel a figyelmet az osztálytársai közül is kiemelkedő tehetségére). A harmadikban – és ez a legmaradandóbb, legfájdalmasabb jelenet – egy kis család életét őrli fel szép lassan a rettegés a besúgóktól, míg végül rájönnek, hogy elméletileg akár a saját fiúk is feljelenthetné őket – persze nem az ettől való félelem, hanem az ettől való, undorító félelem miatti szégyenkezés az igazi lélekgyilkos. És így tovább: metszően pontos, profi és visszafogott színészvezetésű, messzemenően átgondolt rendezésű előadás ez – ilyen az, amikor a színházban minden külső és belső tényező egyaránt stimmel.

Borbély Alexandra, Ficza István, Kovács Gergely és Simon Zoltán – Fotó: Solymosi Attila / Színház- és Filmművészeti Egyetem