Egyfelvonás

Szép Ernő: Május! (Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros)

Hiába a század eleji tolvajnyelvet beszélő gyufaárus-fiúk, az utcai cipősubickolók, a rikkancsok polgárias-lumpen világa, hiába a ma már utcai mivolta ellenére is emelkedettnek tűnő nyelvezet, Szép Ernő Szikszai Rémusz rendező keze alatt egészen aktuális. Igaz, az volna a meglepő, ha nem lenne így: Szikszainak rendezőként legfőbb tevékenysége, hogy vastagon fogó filctollal satírozza ki az évszámot minden keze ügyébe kerülő darab mellől, lásd a Caligula helytartóját, a Képmutatók cselszövését vagy az I. Erzsébetet. Nem írja a helyükre az idei évszámot, de tesz róla, hogy ezzel kapcsolatos kérdés fel se merüljön a nézőben. Mint most, Dunaújvárosban, Szép Ernő két egyfelvonásosa – a Május és az Igazgató úr! – színre vitele esetében is.

Tóth József, Tőkés Nikoletta, Polgár Lilla - Fotók: Mudra László

Mindkét dráma – vagyis mindkét felvonás – a két világháború közti időszakban játszódik, ami Szép Ernőnél mindennek tűnik, csak „boldog békeidőnek” nem: a férfiakat vagy a katonaságba rángatják be gallérjuknál fogva (mint Szikszai egyik, igen hatásos jelenetében), vagy olyan munkákból kénytelenek eltartani magukat, mint a luftballon-árusítás vagy a gyufaárusítás olyan kávéházakban, ahol minden asztalon amúgy is ott a gyufa. (Mennyire erős kép is ez!) A Májusban egy, nemcsak a frontszolgálatból, de az életből is kiöregedett, notórius öngyilkos rideg kiábrándultsága csap össze egy élete virágát kamaszsága kopár mezején megszállottan kutató lány zsigeri élni akarásával. Az Igazgató úr!-ban pedig egy gyári munkás nő kényszerül meghozni azt a döntést, hogy vállalja-e kirúgatását, és hogy gyakorlatilag éhen hal családjával együtt, vagy hajlandó vízbe fojtani a lelkét, és engedni visszataszító főnöke szexuális igénybejelentésének.

Lapis Erika, Király Attila

A rendező (a színlapon nincs megnevezve dramaturg) azzal teszi igazán fajsúlyossá az előadást, hogy mindvégig pontosan ügyel az optimizmus és a pesszimizmus, az életigenlés és a kiábrándultság közti arányokra. Sosem engedi a giccsig fajulni az eseményeket: ha az egyik percben kiderül, hogy élni olyan korban is érdemes, amikor pedig mintha még túlélni is kár volna, akkor a következőben egy rabló elvesz az embertől egy pénztárca mellett még valamit ebből az újdonsült élni akarásból is. Ha pedig a gyári munkás nőnek kivédhetetlenül a fejére szakad az ég, legalább ott bujkál a gondolat: ha kiterítenek úgyis, legalább tisztességes emberként terítsenek ki. S hogy még rétegzettebb legyen az előadás, Szikszai nem fukarkodik a humorral sem, Varga Járó Ilona enyhén stilizált, funkcionális díszletének egy hangsúlyos pontja révén pedig a játék fölött a maga lenyűgöző méltóságteliségével – szó szerint – ott lebeg valami igazán sötét árnyék is: a zsinórpadlásról lelógó megannyi, gazdátlan cipőpár mintegy előrevetíti mindazt, ami a dráma cselekményéhez időben és térben is oly közel történt, történik majd meg. És amely gondolat megkerülhetetlen, ha az ember az életigenlés és a kiábrándultság kérdésében akarna dönteni.

Polgár Lilla, Dubai Péter, Gasparik Gábor

Szikszai máskülönben igen színészközpontúan rendezte meg az előadást. Ami egyrészt azzal jár, hogy formailag tartózkodott az igazán izgalmas megoldásoktól, és (többnyire) attól is, hogy a színház, és ne csak a történet nyelvén is közöljön valamit a Május! témájáról, miközben itt-ott viszont túlcicomázta a míves díszítés nélkül is igazán erős részeket (a szürrealitáshoz közelítő zárás például inkább gyengíti, mintsem erősítené a hatást). A színészekre fordított kiemelt figyelem másrészt azzal járt, hogy nemcsak, hogy minden – nagyobbrészt páros – jelenet dinamikája, a szereplők közti kémia pontosan és hatásosan van kidolgozva, de a Bartók Kamaraszínház művészei is legjobb formájukat mutatják az előadásban.

Tőkés Nikoletta, Tóth József

Az öngyilkos szerepét a sajátosan és egyénien fanyar komikum felől megközelítő, de mindvégig igen változatosan, mélységeket is megmutató, hirtelen elkomorodni tudó pesti vendég, Tóth József mellett nagyszerű Tőkés Nikoletta kamaszlánya, aki pontosan hozza a kamaszok minden hevességét akkor is, ha szerelemről van szó, és akkor is, ha kétségbeesésről – tehetsége ilyenkor látszik igazán –, de abban is roppant meggyőző, ahogyan levedli magáról a naivság maszkját, és felvillantja maga elől is eltitkolni vágyott, elkeseredettebb és realistább valóját.

Király Attila, Lapis Erika

Az Igazgató úr!-ban Lapis Erika mutathatja meg újra kellőképp eddig soha el nem ismert tehetségét. Szép, ahogyan – mintha belülről repesztené meg egyre inkább magára vett porcelán-páncélját – előbb csak egy-egy könnycsepp formájában, majd a testtartás, a beszédhang változásával és az arcjáték fegyelmének felbomlásával tör át a kétségbeesés oly masszív keménységén. (Remek női szerep ez egy – itthon hiánycikknek számító – igazi feminista darabban a kiszolgáltatottságról, a nők elé állított inkorrekt akadálypályáról.) Mellette Király Attila játéka kevésbé tűnik kidolgozottnak, mintha a színész nem döntötte volna el, a zsaroló igazgató megannyi felmerülhető jellemvonása közül melyik irányítja cselekedeteit, és hogy tényleg elhiszi-e a férfi a nő tettetett felajánlkozását, vagy sem.

Dubai Péter, Király Attila, Lapis Erika

A repertoárját  – dr. Borsós Beáta és Dobák Lívia vezetése alatt – okos és céltudatos óvatossággal évek óta egyfajta „művész-népszínház” megvalósítása felé irányító dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház bátor vállalása volt a Május! bemutatása: ha az előadás végeredményben és a maga módján felemelő is, egyetlen sóhajt sem tagad el abból, ami miatt itt és most olyan sokaknak keservesek a hétköznapok. Valami ilyesmi lehet „a remény színháza” – de ez mintha a magyar vidéki kőszínházak korántsem tartanák olyan egyértelműnek.