Pintér Béla: A 42. hét (Pintér Béla és Társulata, Szkéné)
Magasra került a léc az évad egyik legelső bemutatójával: egy mesteri új magyar dráma, egy rendkívül súlyos, nagy alakítás Csákányi Esztertől és egy profi rendezés. Ez A 42. hét, Pintér Béla legújabb, egyáltalán nem „pintérbélás” előadása. Nincs énekbeszéd, nincsenek nagy csattanók a történetben, nincs semmi elrugaszkodás a hétköznapoktól, és még a zene szerepe sem sokkal nagyobb, mint más társulatok előadásaiban. Mégis: a megrázóan szép utolsó percek nem kevésbé hatásosak, mint Pintér legjobb, „régi” előadásaié.
Csákányi Eszter és Roszik Hella – Fotó: MTI
A 42. hét (a fogantatástól a születésig eltelő idő ez) egy szülész-nőgyógyász sorstragédiája, amely kálvária stációiról nem lenne szép túl sokat elárulni – mindenesetre a férj halálával kezdődik, és két páciens csecsemőinek megszületéséig tart. Vagy sokkal korábban kezdődik és sokkal tovább tart: a színpadon valójában az látható, hogy milyen az élet; hogy milyen a boldogság és a fájdalom váltakozásának dinamikája, és hogy hogyan okozhatja akarva-akaratlanul az egyik a másikat – hol a boldogság indít el egy meredeken lejtő úton, hol ennek az útnak végén látszik valami olyan, amiért mégis megéri folytatni.
Csákányi Eszter, Szakonyi Györk és Roszik Hella – Fotó: Deák Barbara
Pintér Béla ezeket az egyszerűnek hangzó következtetéseket egy olyan dráma révén ülteti el a nézőkben, amely ismerős szituációkat, remek karaktereket vonultat fel az utolsó szóig hitelesen. Csákányi lenyűgöző a főszerepben, fájdalma alatt megreped a színpad deszkája, néha pedig tinédzserkorát újraélő szerelmes vagy hivatástudatát sutba dobni képtelen orvos. Pintér Béla színészként egy hatalmas vihar előtti csöndbe tudja sűríteni egész karakterét, Roszik Hella bigott vallásosként nem bigott vallásost, hanem egy szerethető, saját maga megreformálásért kétségbeesetten küzdő lányt játszik.
Stefanovics Angéla és Enyedi Éva – Fotó: Deák Barbara
A színházaknak egy egész évük van, hogy jobbat mutassanak mindennél.
Kereső
Olvasóim
