Egyfelvonás

Heinrich Mann – Gáspár Ildikó: A Kék Angyal avagy Egy zsarnok vége (Örkény Színház)

Gáspár Ildikó átiratában, az Örkény Színházban bemutatott, Heinrich Mann-regényből készült drámában nem Ronda tanár úrnak csúfolják Gonda tanár urat, mint Kosztolányi regényfordításában, hanem Posványnak Osványt. Remek és lényegi lelemény ez Gáspár Ildikótól: a weimari köztársasággal egyszerre elbukó-elkorcsosuló, kisszerű, bosszúszomjas akarnok zsarnok-tanár nem egyszerűen „rondaságot”, hanem egy mindent átható posványt képvisel. Mert a dráma, amelyben a pimasz diákjait szenvedélyesen tönkretenni akaró professzor végül beleszeret a fiúk bárénekes barátnőjébe, Lolába, és amelyben az erkölcscsősz maga is lecsúszott, kétes egzisztenciává aljasul bosszúdühe kiéléséért, akkor lehet igazán érdekes, ha a történet nem csak egy zsarnok bukását, hanem A zsarnok, a mindenkori, általános zsarnok bukását mutatja meg.

Szandtner Anna, Gálffi László – Fotók: Dömölky Dániel

Épp ezért nem tud igazán érdekes lenni az Örkény Színház előadása. Hiába érezhető az igyekezet, hogy Posvány tanár úr élete túlmutasson önmagán, hiába hangsúlyozta technikailag remekül kivitelezve, gondolatilag pedig roppant szimpatikusan Gáspár Ildikó a nácizmus közeledésének nyomait a szövegben, ha Gothár Péter előadásában végül egyértelműen túlsúlyba kerül a szöveg két rétege közül – az univerzális politikai, meg az önmagán túlmutatni nem tudó vagy akaró „szerelmi” szál közül – az utóbbi. Posvány beleszeret a ledér dizőz Lolába, aláveti magát a nőnek, és végül vele együtt éri el teljes leépülése árán dédelgetett célját, a neki rosszat tevők megsemmisítését.

Gálffi László

Ez egy mondatban összefoglalva remekül hangzik, de három órán keresztül kifejtve nem érdekes annyira, hogy az előadás felülemelkedhessen egyrészt a konkrét cselekményen, másrészt az izgalmas, jó ízlésű és szórakoztató formai-rendezői ötletparádén. Így A Kék Angyal áthallásai áthallások maradnak egy egyszerű sztori margóján: lelepleződik, hogy létezik politikai opportunizmus okozta, képmutatással társuló gumigerincűség, de az ilyen alakokat az előadás nem helyezi univerzálisabb kontextusba, így a posványt, a hitlerizmust végeredményben lehetővé tevő kispolgárságot szimbolizáló hivatalnokok előadásbéli szereplésükkel nem adnak új vagy újszerű tudást a világtörténelem értelmezésének semmilyen szegmenséhez; a legtöbb, amit adni tudnak, a ráismerés örömteli biccentése: bizony, ilyenek az emberek, vagy legalábbis vannak ilyen emberek, s az ő létük veszélyes a civilizációra nézvést. Az érdekesebb kérdés a miért, a hogyan, a mennyire és a hasonlók lettek volna, ezekre viszont nem ad választ a darab.

Polgár Csaba, Szandtner Anna

Pedig mindaz, ami nem hiányzik a színpadról, roppant impozáns. Gothár egy minden porcikájáig kidolgozott előadást rendezett, amelyben a színpad minden szegletében mindig történik valami, és amelyben folyvást sorjáznak a hol önmagukban szórakoztató, hol metaforikusan érdekes gegek: előbbire példa Polgár Csaba feleségalakítása és Epres Attilával gördülékenyen összeszokott gyűlölködése, utóbbira pedig az, hogy Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója játssza a német város nézőkért kuncsorgó és könyörgő színtársulatának vezetőjét. Az összképet ugyanakkor gyöngíti a számos, esztétikai örömforrásként ugyan működő, de pluszjelentést nem tartalmazó, ám az amúgy is kissé terjengősen hömpölygő sztori idejéhez lassú perceket hozzáadó dalok a lokálból.

Ficza István, Vajda Milán, Polgár Csaba

Szandtner Anna Lolája, a színésznő játékában való önfeledt nézői lubickolás ugyanakkor önmagában észrevétlenül röppenővé tesz legalább egy órányit a játékidőből. Izsák Lili végig kiváló, de az ő esetében különösen megkapó jelmezeiben Szandtner elsöprően tud manipulálni tudatosan használt, mégis ösztönszerű vonzerejével, és hol játékossága mögé rejtett kegyetlen akaraterejével, hol kegyetlen akaratereje mögül is felsejlő játékosságával nyűgöz le, miközben magától értetődően ural mindenkit, aki a hálójába kerül. Gálffi László a legelső másodperctől lángoló megszállottsága miatt tudomást sem vesz Posványa kisszerűségéről; egyazon hőfokon égve szeret bele előbb a hatalom akarásába, utóbb Lolába, s ez a tűz először is józanságát égeti fel, remek jeleneteket teremtve arra, hogy Gálffi megmutathassa a külvilágot kirekesztő önmagába zártságát.

Gálffi László, Szandtner Anna

Ha sok jó erő egy irányba mutat, annak hatása sosem lesz észrevétlen. Az Örkény Színházban sem az. Csak épp a történet érdekes és fontos, valamint kevésbé érdekes és kevésbé fontos rétege, történetszála közül az utóbbit kelti eleven létre az előbbi helyett.