Traktormotorral a Marson

0 Komment
0 Reblog

VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 1. nap

Hogy minden gyerek minden évben legalább egyszer eljusson igazi, élőszereplős színházba – ez az ASSITEJ nevű, gyermek- és ifjúsági színházakat tömörítő nemzetközi szervezet célja. Ennél szebb és indokoltabb célkitűzés kevés létezik – jó, mondjuk, a színházi világban –, ilyenformán a szervezet Magyar Központja által, kétévenként Kaposváron megrendezett nagy szemle is egyike a legfontosabb színházi programoknak. Ha nem rögtön a legfontosabb.

RS9 Színház: Tündérszép Ilona és Árgyélus

De mindenféle céloktól és ideológiáktól függetlenül már csak azért is, mert elképesztően jó előadások sorakoznak fel ezen a héten: a nemzetközi kitekintést is nyújtó, teljes egészében végig sem nézhető off-program mellett a versenyben vannak olyan előadások, mint az országban jelenleg futó egyik legjobb előadás, a Budapest Bábszínház Semmi-je, a Bárka Színház A Harmadik Hullám-a az emberekben megbúvó igényről a diktatúrára, a Közellenség a Magyar Színházból, olyan színházi nevelési előadások, mint A hosszabbik út vagy az Apró hősök… És van utcaszínház, szakmai programok, konferenciák, szem-száj, inger.

Az első napon rögtön választani kell a felhozatalból, a program erőssége egyben a gyengesége is: jó lenne mindent végignézni, de nem lehet az időbeli ütközések miatt. Az Örkény Színházban Czigány Zoltán Csoda és Kósza-meséiből Mácsai Pál rendezett meg kettőt „élő hangjátékká”: a színészek egy-egy mikrofon és kottaállvány mögött ülve, szerepek között váltogatva, hangokat utánozva teremtenek mesét a (mindezeken kívül) díszlettelen színpadon, vagyis inkább a fejekben. Mert ez a Csoda és Kósza nem is annyira két lóról szól, akik hol egy pizzériában készítenek bádogból pizzát az érzéketlen és képmutató politikusnak, hol pedig a Marsra utaznak a gazda traktorjának motorjából ácsolt űrrepülőn. Hanem a színházteremtő képzeletről és a mesemondásról.

Örkény Színház: Csoda és Kósza

A színészek folyton ki-kikacsintanak a szerepeikből, vitatkoznak egymással arról, hogy mit hogyan kell jól hangsúlyozni, ezzel téve hangsúlyossá a mesemondás mint történetteremtés gesztusát. Másrészt pedig egy ponton megjelenik egy hitetlen néző, aki szerint ez az egész hülyeség, lovak a Marson, ugyan már – őt aztán rövid úton meg is győzik, hogy csak el kell hinnie, és máris igaz lesz. Nem túl bonyolult gondolatok egy, a kelleténél egy ici-picivel talán butácskább mesébe ágyazva – de annál fontosabbak ahhoz, hogy az ember gyereke elinduljon azon az úton, ami a színházrajongásig vezet. Mácsai Pál előadása igazi színházi beavatás.

Az RS9 Színház Tündérszép Ilona és Árgyélus című előadása az off-programban leginkább látványban erős. Nemcsak a roppant kidolgozott, vetített hátterek miatt, de az olyan leleményes és lenyűgöző ötletekkel együtt, mint az árnyékszínház szereplése: egy-egy formát, szereplőt a vászon mögött mozgó sziluettek összessége ad ki, és ez nem csak esztétikus, de a szó színházi értelmében varázslatos is. Veres Dóra rendező ugyanakkor túlzásba viszi a hangsúlyos esztétizáltságot: a folyamatos lassított mozgások hamar modorossá és unalmassá válnak, a túl sok vetítés egy idő után rátelepszik az előadásra – amelyben itt-ott az érthető, értelmező szövegmondás is kihívások elé állítja a színészeket.

RS9 Színház: Tündérszép Ilona és Árgyélus

Némiképp hasonló a kaposvári Csiky Gergely Színház Világszép Nádszálkisasszony című versenyelőadása is, nemcsak a vetített háttér jelenlétében, de annak túlzó használatában is: a grandiózus víziók amilyen hipnotikusan elsőre, annyira repetitívek másodjára, harmadjára és még többször. Litvai Nelli darabja ugyanakkor könnyű, mint a nádszál, elfújná minden szél: bár rengetegszer elmondják benne, hogy a mese lényege nem csak az, hogy a királyfi kiszabadítsa fogságából szíve hölgyét, hanem az is, hogy legyőzze a világot megrontó Gonoszt. Csakhogy ez a cél kimerül egy olyan giccses, kifejtetlen és főként tartalmatlan gesztusban, hogy a nézőknek azt kell mondaniuk, szeretet, és azzal minden jó is lesz. Pedig egy csaknem kétórás, nagyszínpadi előadás akár szolgálhatna némi gondolatkezdeménnyel is a fiatal közönség számára; de az, hogy a szeretet jobb, mint a gonoszság, még kezdeménynek is kevés.

Csiky Gergely Színház: Világszép Nádszálkisasszony

Funtek Frigyes rendezése ritmustalan, a történetmesélés kissé kusza, amin nem segít sem az, hogy sokszor technikailag is félresikerül a hangosítás, sem pedig az, hogy Müller Péter Sziámi teljesen semmitmondó, mondhatni, felesleges dalbetétekkel terhelte meg a darabot, amelyeket Rujsz Edit egészen kezdetleges koreográfiája tesz még zavarba ejtőbbé. Azt végeredményben túlzottan is könnyű megérteni, hogy mi zajlik a színpadon – de azt nagyon is nehéz, hogy miért. Viszont Török Anna nádszálkisasszonynak gyönyörű hangja van.

Aki csak átolvasta a programot, pontosan tudja, kifejezetten magasan van a léc ezen a szemlén. Nem is lehet, hogy minden előadás át is ugorja azt.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés