Egyfelvonás

Sok minden máson kívül az iskoláskor végéig tartó bő tizennyolc évben dől el véglegesen és visszavonhatatlanul az is, hogy az ember fia-lánya érteni, élvezni fogja-e a színházat élete hátralévő részében, és ezáltal az is, hogy milyen lesz a viszonya általában a művészetekhez. Az iskolával együtt (és attól nem függetlenül) kezdődik a színházi évad is.

A legkevésbé sem mindegy tehát, hogy milyen előadásokkal találkozik egy gyerek vagy egy fiatalember: olyanokkal, ahol a gyerekeket egyszerűen csak az átlagosnál butább felnőttként kezelik, vagy olyanokkal, ahol azt mutatják meg, mitől lehet érdekes, és nem unalmas a színház: ahol a szó szoros és átvitt értelmében is partnerként kezelik az embert, és ahol alkalomadtán még az élmény feldolgozásához is kulcsot adnak.

Szerencsére Budapesten is egyre több színház képviseli az utóbbi irányvonalat - az ő előadásaikból válogattunk óvodáskortól a felnőttkor kapujáig.

Budapest Bábszínház: Semmi - Fotó: Éder Vera

Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek (a MaNNa és a Zsámbéki Színházi Bázis előadása)

Egyebek mellett azért olyan nehéz kamasznak lenni, mert az ember ebben a korban "készül el": ha tetszik, ha nem, el kell döntenie, hogy kicsoda is ő; milyen utat követ az életben, mi a fontos számára és mi nem, mivel azonosul és mivel nem, mihez vonzódik és mihez nem. Egyszerűbb, ha valaki ott áll a háta mögött, és megmondja, hogy mit kell csinálni - de az nem önálló választás, és mint ilyen, az ember sosem fogja teljes egészében a magáénak érezni. A döntéseket, az öndefiníciót viszont annál többen nehezítik meg; kapásból ott van például a kamaszt körülvevő kis, zárt társadalom, az osztályközösség, a maga sokszor erőszakosan betartatott és hangadók által hirdetett értékrendjével, ami akkor tud igazán kellemetlen lenni, ha az ember afelé kacsintgat, hogy egy kicsit is eltérjen attól, amit átlagosnak gondol.

Spiegl Anna, Ivanics Tamás - Fotók: MTI / Szigetváry Zsolt

Szálinger Balázs: Fehérlófia (Budapest Bábszínház)

Szép szimbólumokba fordítva ábrázolja születéstől házasságig az emberélet nagy útjelző köveit a Fehérlófia, amely egyúttal nagyszerűen megtanít arra is, hogy erőszakkal minden megoldható; hogy aki az erősebb, azé a világ; hogy az ököl szava szebben hangzik, mint a szájé; hogy önzetlenül nem érdemes senkin sem segíteni; s hogy megbocsátás nem létezik, de nincs is rá szükség. Hogy miért kell épp ezt a mesét játszania egy színháznak, számomra rejtély - de ha már játszani kell, hát játsszák úgy, ahogyan a Budapest Bábszínház teszi.

Fotók: Éder Vera

Janne Teller: Semmi (Budapest Bábszínház)

Janne Teller egzisztencialista mesterműve alighanem az elmúlt évek legfontosabb kamaszokról szóló (kis)regénye (itt írtunk róla). A Semmi attól a kilométerkőtől indul, amelyhez minden tizenéves eljut egyszer: ez az a pont, amikor az emberben először merül fel, hogy az életben semminek sincs semmi értelme, mert úgyis hamar véget ér; vagy meghal, vagy nem éri meg a befektetett erőt, vagy önmagáért való, vagy egyszerűen nem olyasmi, amiért érdemes lenne leélni nyolcvan évet. És amikor az egyik gyerek, Pierre-Anthon kivonul a társadalomból, vagyis az osztályteremből, hogy egy szilvafáról hirdesse újonnan meglelt igéjét a többieknek, azok elkezdik összehordani a Fontos Dolgok Halmát, ezzel próbálva bizonyítani, hogy igenis vannak dolgok az életben, amiknek van értelme. Aztán a versenybicikli meg a zöld szandál után egyre komolyabb dolgokat (és nem csak tárgyakat) kell beszolgáltatniuk - csupa olyasmit, ami nélkül már nem ugyanazok többé, mint azelőtt.

Teszarek Csaba, Spiegl Anna, Mórocz Adrienn, Pethő Gergő, Pallai Mara - Fotók: Éder Vera

Lázár Ervin - Madák Zsuzsanna: A kisfiú meg az oroszlánok (Magyar Színház)

Egy ideig csak egy kicsit zavaró, hogy Bal József rendező nem tudja vagy akarja eldönteni, mi is legyen A kisfiú meg az oroszlánok a Magyar Színház színpadán: színházi előadás egy kisfiúról, aki az otthon sivársága és a folyton elfoglalt apa elől a fantáziavilág cirkuszi oroszlánjai közé menekül - vagy cirkuszi showműsor, esetleg légtornász-bemutató. Egy ideig csak az zavaró egy kicsit, hogy - pláne gyerekelőadáshoz képest - rettentő hosszúra, majdnem két és háromnegyed órásra nyújtja az előadást a sok, a szövegtestet újra meg újra erőszakkal megtörő, önmagáért való (és nagyon alacsony színvonalú) bűvészmutatvány, meg az ügyes, de nem lélegzetelállító akrobata-produkció.

Bede-Fazekas Szabolcs, Jegercsik Csaba és Benkő Nóra - Fotók: Dóka Attila / Observer

Ady/Petőfi (A Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület előadása a Tháliában)

Van az az égig érő fal diák és nagy nemzeti költő között, ami nem szigetel ugyan tökéletesen, de azért nagyon erősen tompítja a hangokat, és amire egyszer felfirkálták böhöm betűkkel, hogy "pátosz". Ha ezt a falat nem sikerül valakinek lebontania, akkor sok zseniális szöveg nem tud a fejekben verssé válni, és megmarad valami másnak: tananyagnak. Ha innen nézzük, akkor egy középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomóra nem is érhet el többet annál, hogysem annyi lyukat üssön ezen a falon, hogy az már magától is összeomoljon - és az Ady/Petőfi pontosan ezt teszi.

Kovács Krisztián (többnyire Petőfi) és Katona László (leginkább Ady) - Fotók: Nézőművészeti Kft. / Böjte Ágnes

Disney és Cameron Mackintosh: Mary Poppins (Madách Színház)

Milyen kedves mese is ez a Mary Poppins! Vagy legalábbis a most már itthon is látható, világhírű musicalben a Madách Színházban nagyon is annak tűnik. Másról sem szól, mint hogy a nevelésben minden regulázást, szigort és büntetést lepipál, ha a gyerek kap inkább egy kis odafigyelést, megértést és szeretet; meg hogy csak egy kis fantázia, nyitottság és jókedv kell ahhoz, hogy a hétköznapok színesebbek legyenek. Sőt, még egy ígéretesen induló, aztán lendületéből ugyancsak alábbadó feminista szálat is elrejtettek benne a szemfüles szerzők arról, hogy talán mégsincs teljesen rendjén az "asszony a férjé, a férj a munkáé"-életszemlélet.

Oroszlán Szonja - Fotók: Madách Színház

Ljudmila Ulickaja: Százlábúak láb alatt (Kolibri Fészek)

Egy latinos műveltségű, könyvmoly szobanövény, egy anyai szeretethiánnyal küzdő kóbor macska és egy nehéz gyermekkorból kirepült veréb a főszereplői Ljudmila Ulickaja meséjének, amelyet Kolozsi Angéla alkalmazott a Kolibri színpadára. Hármójuk otthonában bukkan fel az egyedülálló anyuka, a százlábú, aki neveletlen százlábú-százasikreit nevelné, ha tudná.

Török Ágnes, Bodnár Zoltán, Szívós Károly, Ruszina Szabolcs - Fotók: Kolibri Színház

Thomas Mann: Mario és a varázsló (Kolibri Színház)

Egyre több színház kap észbe, és kezd el a jelenkori Magyarország legfontosabb problémáival foglalkozni. A Kolibri Színház és Bagossy László rendező is ezt teszik már évek óta, külön-külön és együtt is. Bagossy a nagyon is konkrét és metszően szókimondó Heldenplatz után egy jóval metaforikusabb művet hívott segítségül ahhoz, hogy a diktatúrák társadalmáról és a diktátorok - vagy legalábbis a túl erős kezű vezetők - hatalmi törekvéseiről beszéljen. Thomas Mann novellája a fasizálódó Olaszországban játszódik; egy tengerparti üdülővároska esti műsora egy hipnotizőr fellépése, aki valahogyan (karizmatikussággal? varázserővel?) eléri, hogy mindenki úgy táncoljon, ahogy ő fütyül. Mindenki, Mariót kivéve, aki egyedüliként képes kiválni a manipulált tömegből, és szembefordulni a "mágussal". Nagyon sok van ebben a történetben, amit egy drámapedagógiai foglalkozáson át lehet beszélni.

Fotók: Kolibri Színház / Szlovák Judit

A harmadik hullám (Ron Jones tanulmánya és Todd Strasser regénye alapján írta Tasnádi István) - Bárka Színház

Ugyan a magyar színházakban egyre többen beszélnek a diktatúrákról, a legrémisztőbb és leghatásosabb figyelmeztetés eddig a Bárka Színház új ifjúsági előadásáé. Tasnádi István ugyanis egy zseniális megoldással a másik oldalról is megmutatta a viszonylag ismert történetet, hogy - ellentétben a legtöbbekkel - ne csak annyit mondjon el, miért rossz autokratikus rendszerben élni, és ne is csak annyit (mint a sztori "eredetije"), hogy nagyon könnyű bárkit manipulálni, de felhívja a figyelmet arra a dermesztő gondolatra is, hogy az ember természeténél fogva talán igényli, hogy egy erős, diktatórikus és rátermett vezető döntsön helyette, még akkor is, ha racionálisan átgondolva a dolgot elvileg tisztában is lenne ennek veszélyeivel. A dráma remek, sebészi pontosságú és halálosan logikus jeleneteit nézve az ember rájön: Tasnádinak alighanem igaza van.

Fotó: Bárka Színház