Egyfelvonás

VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 5. nap

Minek csinál az ember fia gyerekszínházat? Mi az oka rá? Miért pont gyerekeknek? Mit akar ezzel az egésszel?

Mert "felnőttszínházat" csinálni, az más: lehet, hogy kellett egy nagy szerep valamelyik színésznek; lehet, hogy kötelező olvasmányt kellett elővenni, hogy bejöjjenek a nézők; lehet, hogy zenés darab kellett, mert rosszul megy a szekér; és így tovább. (Jobb lenne, ha nem így lenne, de így van.) Na de ha már specifikus a célközönség, azaz ennyivel egyszerűbb a rendező dolga, mert azt legalább pontosan tudhatja, nagyjából kik fognak ülni a nézőtéren, akkor nem kéne feltétlenül ennek a bizonyos közönségnek mondani valamit? Ott a lehetőség az ember kezében: adott a közeg, hát adott az azt foglalkoztató problémák, kérdések, érzések köre is, csak ki kell nyújtani a kezet és választani egyet.

Griff Bábszínház, Zalaegerszeg: Hétalvó

Szálinger Balázs: Fehérlófia (Budapest Bábszínház)

Szép szimbólumokba fordítva ábrázolja születéstől házasságig az emberélet nagy útjelző köveit a Fehérlófia, amely egyúttal nagyszerűen megtanít arra is, hogy erőszakkal minden megoldható; hogy aki az erősebb, azé a világ; hogy az ököl szava szebben hangzik, mint a szájé; hogy önzetlenül nem érdemes senkin sem segíteni; s hogy megbocsátás nem létezik, de nincs is rá szükség. Hogy miért kell épp ezt a mesét játszania egy színháznak, számomra rejtély - de ha már játszani kell, hát játsszák úgy, ahogyan a Budapest Bábszínház teszi.

Fotók: Éder Vera

Janne Teller: Semmi (Budapest Bábszínház)

Janne Teller egzisztencialista mesterműve alighanem az elmúlt évek legfontosabb kamaszokról szóló (kis)regénye (itt írtunk róla). A Semmi attól a kilométerkőtől indul, amelyhez minden tizenéves eljut egyszer: ez az a pont, amikor az emberben először merül fel, hogy az életben semminek sincs semmi értelme, mert úgyis hamar véget ér; vagy meghal, vagy nem éri meg a befektetett erőt, vagy önmagáért való, vagy egyszerűen nem olyasmi, amiért érdemes lenne leélni nyolcvan évet. És amikor az egyik gyerek, Pierre-Anthon kivonul a társadalomból, vagyis az osztályteremből, hogy egy szilvafáról hirdesse újonnan meglelt igéjét a többieknek, azok elkezdik összehordani a Fontos Dolgok Halmát, ezzel próbálva bizonyítani, hogy igenis vannak dolgok az életben, amiknek van értelme. Aztán a versenybicikli meg a zöld szandál után egyre komolyabb dolgokat (és nem csak tárgyakat) kell beszolgáltatniuk - csupa olyasmit, ami nélkül már nem ugyanazok többé, mint azelőtt.

Teszarek Csaba, Spiegl Anna, Mórocz Adrienn, Pethő Gergő, Pallai Mara - Fotók: Éder Vera

Sven Nordqvist - Fekete Ádám: Pettson és Findusz (Budapest Bábszínház)

Pettson, a magának való, polihisztor feltaláló és kismacskája, Findusz története alighanem egyike a világ legaranyosabb meséinek - legalábbis a Budapest Bábszínház előadása alapján mindenképpen úgy tűnik. Különös és bájos szülő-gyerek történet ez, még ha a szülő nem is szülő igazából, hanem egy mogorva ezermester, a gyerek pedig valójában egy cica, aki kéretlenül jelenik meg leendő gazdájánál. De a kettejük közti viszonyban csak az nem ismer rá a családtagok tipikus kapcsolatára, aki nem akar: az örökmozgó (beszélő) macska folyamatosan kérdez és folyamatos törődést igényel, Pettson pedig megpróbál szabályokat felállítani, de ezek betartatása helyett végül általában inkább a másik kedvére tesz - palacsintatorta-sütéssel, nadrágvarrással vagy egy karácsonyi ajándékkal.

Ellinger Edina, Mórocz Adrienn, Bercsényi Péter, Ács Norbert, Krista Anita - Fotók: Éder Vera

Lúdas Matyi - Fazekas Mihály műve alapján írta: Tasnádi István (Budapest Bábszínház)

Eleven, játékos, élvezetes és gyorsan pörgő előadás lett az eredménye Tasnádi István kortalan, de alaposan átírt, modernebb Lúdas Matyijának, az egyetemista bábrendező, Fige Attila és Miareczky Edit bábtervező találkozásának. Tasnádi szövege egészen kiváló: játékos nyelvezetével, gördülékenységével, felnőtteknek szóló apróságaival (Döbrögi "kiseperte még a padlást is", sopánkodik Matyi anyja) kisebb és nagyobb füleknek is megadja, amit meg kell, miközben egyrészt elegánsan egyszerűsíti a sztorit, másrészt tologatja kicsit a hangsúlyokat.

Fotók: Éder Vera