Pukiporral győzik le az elnököt

0 Komment
0 Reblog

Jo Nesbø - Petrikovics Edit - Kárpáti Péter: Doktor Proktor és a Holdkaméleonok (Kolibri Színház)

Ritka az olyan mese, mint a norvég krimibestseller-szerző és meseíró, Jo Nesbø Doktor Proktor-sorozatának harmadik kötetéből készült darab a Kolibri Színházban. Ritkaság, hogy egy gyerekelőadás egyszerre tudjon ilyen pontosan ennyire fontos mondandót megfogalmazni a gyerek és a felnőtt nézők számára is, ráadásul úgy, hogy a két réteg harmonikusan legyen jelen egymás mellett, és egyik korosztály számára se nehezítse meg a megértést egyfelől, vagy bagatellizálja az állításait másfelől.

Bárdi Gergő, Tóth József, Andrusko Marcella - Fotók: Tóth Berta

Ismerős játékok

0 Komment
0 Reblog

Pont, pont, vesszőcske (Kolibri Színház)

Miről is mesélhetne egy előadás, amely a színházba talán életükben először látogató kisgyerekeknek szól, ha nem a fantázia teremtő- és láttató erejéről, azaz arról, hogy hogyan teremtődik meg színpadból, színészekből, tárgyakból és elsősorban játékból egy új világ? Erről szól a Kolibri egytől öt éves korig ajánlott, "csecsemőszínházi" előadása, a Pont, pont vesszőcske is: három, fehér ruhás ember játéka révén a nagy agyagkockákból labdák, abból testrészek, fejek és arcok jönnek létre, majd néhány bot segítségével már járni is képes figura. És készen is van az emberke - ahogy a címben idézett mondóka is utal rá.

Tisza Bea, Czupi Dániel, Ruszina Szabolcs - Fotók: Tóth Berta

A mindentudó ezerjófű

0 Komment
0 Reblog

Ljudmila Ulickaja: Százlábúak láb alatt (Kolibri Fészek)

Egy latinos műveltségű, könyvmoly szobanövény, egy anyai szeretethiánnyal küzdő kóbor macska és egy nehéz gyermekkorból kirepült veréb a főszereplői Ljudmila Ulickaja meséjének, amelyet Kolozsi Angéla alkalmazott a Kolibri színpadára. Hármójuk otthonában bukkan fel az egyedülálló anyuka, a százlábú, aki neveletlen százlábú-százasikreit nevelné, ha tudná.

Török Ágnes, Bodnár Zoltán, Szívós Károly, Ruszina Szabolcs - Fotók: Kolibri Színház

Kacaj és álmélkodás a diktatúrában

0 Komment
0 Reblog

Thomas Mann: Mario és a varázsló (Kolibri Színház)

Egyre több színház kap észbe, és kezd el a jelenkori Magyarország legfontosabb problémáival foglalkozni. A Kolibri Színház és Bagossy László rendező is ezt teszik már évek óta, külön-külön és együtt is. Bagossy a nagyon is konkrét és metszően szókimondó Heldenplatz után egy jóval metaforikusabb művet hívott segítségül ahhoz, hogy a diktatúrák társadalmáról és a diktátorok - vagy legalábbis a túl erős kezű vezetők - hatalmi törekvéseiről beszéljen. Thomas Mann novellája a fasizálódó Olaszországban játszódik; egy tengerparti üdülővároska esti műsora egy hipnotizőr fellépése, aki valahogyan (karizmatikussággal? varázserővel?) eléri, hogy mindenki úgy táncoljon, ahogy ő fütyül. Mindenki, Mariót kivéve, aki egyedüliként képes kiválni a manipulált tömegből, és szembefordulni a "mágussal". Nagyon sok van ebben a történetben, amit egy drámapedagógiai foglalkozáson át lehet beszélni.

Fotók: Kolibri Színház / Szlovák Judit

Speak English!

0 Komment
0 Reblog

Horváth Péter – Aare Toikka: Help (Kolibri Pince)

Mivel a Kolibrit az ország egyik legfontosabb, legátgondoltabban működő, legprogresszívabb színházának tartom, nem szívesen írok róla rosszat – de a rengeteg kiemelkedően jó mellett a Help egy nem igazán sikerült előadás. Az észt Aare Toikka és Horváth Péter – akinek olyan darabok fűződnek a nevéhez, mint a Padlás vagy a Valahol Európában – egy nemzetközi együttműködés keretében együtt írták a drámát, tört angol nyelven. Kétség nem fér hozzá, hogy jobb színházzal angolul tanulni, mint színház nélkül, azonban a nyelvtanulás önmagában – úgy tűnik – kevés egy előadás létjogosultságához. Márpedig az angol nyelven kívül nemigen van más, ami fenntartaná a figyelmet.

Sallai Nóra és Pomlényi Attila – Fotó: Kolibri Színház / Szlovák Judit

A sztori szerint egy tizenkét éves magyar lány és egy valamivel idősebb észt fiú elvesznek egy hóval mélyen betemetett hegyen, és egy kis menedékházban egymással, meg kevéske étellel és kevéske tűzifával összezárva várják, hogy valaki megmentse őket. Archetipikus történet: az egymásra utaltak a vészhelyzetben összecsiszolódnak, törődni kezdenek a másikkal, és közben megnyílnak a másik előtt. A Kolibri Pincében nincsenek túlontúl mély jellemábrázolások, igazán elgondolkodtató vagy akár megrázó dolgok, ráadásul néhány logikátlanság is bezavar – főként, hogy miért is nem keresik legkésőbb másnap reggel a közeli táborból eltűnt két gyereket? vagy ha keresik őket, miért nem jut eszébe senkinek a leglogikusabb ötlet: megnézni, nincsenek-e valamelyik hegyi menedékházban? –, a hangsúly inkább azon van, hogy mindenki megértse: a nyelvtudás tényleg nagyon jól tud jönni, nem csak akkor, ha ötöst szeretnénk angolból. Ez persze önmagában is fontos üzenet – de jó lett volna mellé valami, ami színházi értelemben is izgalmas.

Sallai Nóra és Pomlényi Attila – Fotó: Kolibri Színház / Szlovák Judit

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés