A Tomi buzi lett

0 Komment
0 Reblog

Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek (a MaNNa és a Zsámbéki Színházi Bázis előadása)

Egyebek mellett azért olyan nehéz kamasznak lenni, mert az ember ebben a korban „készül el”: ha tetszik, ha nem, el kell döntenie, hogy kicsoda is ő; milyen utat követ az életben, mi a fontos számára és mi nem, mivel azonosul és mivel nem, mihez vonzódik és mihez nem. Egyszerűbb, ha valaki ott áll a háta mögött, és megmondja, hogy mit kell csinálni – de az nem önálló választás, és mint ilyen, az ember sosem fogja teljes egészében a magáénak érezni. A döntéseket, az öndefiníciót viszont annál többen nehezítik meg; kapásból ott van például a kamaszt körülvevő kis, zárt társadalom, az osztályközösség, a maga sokszor erőszakosan betartatott és hangadók által hirdetett értékrendjével, ami akkor tud igazán kellemetlen lenni, ha az ember afelé kacsintgat, hogy egy kicsit is eltérjen attól, amit átlagosnak gondol.

Spiegl Anna, Ivanics Tamás – Fotók: MTI / Szigetváry Zsolt

A MaNNa és a Zsámbéki Színházi Bázis ősztől a Stúdió K színpadán és szerencsésebb iskolák tantermeiben játszott előadása, az Állampolgári ismeretek ezt, az önazonosság keresésének folyamatát mutatja meg színházi és „emberi” értelemben is remekül, elsősorban egy, a melegség és a heteroszexualitás között őrlődő fiú története révén, de úgy, hogy a nemi  identitás csak az egyik, a többivel egyenrangú felvetése legyen az előadásnak. Autentikussága nem csak a „kamasz nyelv” kiváló használatának és a történet húsba vágó mivoltának köszönhető, de formájának is: a játéktér egy konkrét és stilizált térként is használt osztályterem, hogy a célközönséget lehetőleg tényleg semmi ne távolítsa el a minden szinten hozzájuk szóló előadástól.

Mohácsi Norbert, Gergely Rozi, Fige Attila

Az itthon leginkább a nagyszerű Shopping and fucking című drámája révén ismert Mark Ravenhill darabját úgy dolgozta át – nem mellesleg a mai Magyarországra adaptálva – Boronkay Soma és Markó Róbert, hogy az osztály tagjai szinte egyenrangú szereplők legyenek, létrehozva ezzel egy tipikus kamaszközösséget, butuska cicababával, stréber lánnyal, magát vagdosó depresszióssal, nagymagyarország-pólós falkavezérrel, testépítővel és a többi archetípussal. Hogy ez a tipikusság ne tűnjön túlzó sűrítésnek, arról a drámába betoldott, hihetetlenül valóság-ízű részek felelősek: ritka a menőség és a kamaszos esetlenség keveredése, a szinte kedves és a már-már veszélyes bunkóság, a testiséget és az érzelmeket még el nem különítő beszédmód és a csoportdinamika ilyen pontos modellezése. (Igaz, a váltás az irodalmi szöveg és a „civil” beszéd között néha túl élesen kihallható.)

Viktor Balázs, Krajcsi Nikolett, Nagy Mari

Tengely Gábor rendező és a szövegváltozat készítői mindemellett ügyelnek az eredeti drámában nem szereplő finomságok kijátszására is: összesen is csak egy-két percet tesz ki az előadásból, mégis annak egyik legerősebb vonulata a diákok fájdalmasan hiteles tanárellenes határkeresése (azaz a tanár büntetlen és megtorolhatatlan, folyamatos orr alatti lecigányozása). És a végén a Nemzeti Összetartozás Dalának megidézésével a lehető legkevésbé arcba mászó és a leginkább szórakoztató módon egy gondolatébresztő kiszólás erejéig még arra is buzdítják a nézőt, gondoljon kicsit bele, a magyar oktatáspolitika jelenlegi változásai mennyiben könnyítik meg a kamaszság gördülékeny átmenetét a felnőttkorba.

Pál András, Spiegl Anna, Ivanics Tamás

A roppant fontos és megkerülhetetlen témák átélhetősége nagyban köszönhető a kiváló színészgárdának is, főként az osztálytársakat játszó frissen végzett vagy hamarosan végző színiegyetemistáknak. Spiegl Anna alakítása a magát vagdosó és csúnyának gondoló lány szerepében lenyűgöző mélységű; a színésznő olyan pontosan és teljes átéléssel képes megmutatni a lány későbbi életének alakulásáért felelős pár hónap minden stációját, hogy az utolsó jelenetben gyakorlatilag egy másik embert látunk a színpadon, mint az elsőben. Ivanics Tamás (Tomi, a nemi identitását kereső srác) végig meg tudja indokolni és hitelesen el tudja játszani különcségét, magányosságát és tépelődését, ahogy Fige Attila is megejtő esetlenséggel és érthető komplexusokkal ingázik a lúzer és a „normális srác” szerepe között.

Jellemzően azok az igazán jó ifjúsági előadások, amelyek nemcsak, hogy nem bagatellizálják, hogy milyen irgalmatlanul nehéz is kamasznak lenni, de azt is képesek átadni, hogy miért is van ez így. Pont, mint az Állampolgári ismeretek.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés