A valóság szebb kell, hogy legyen

0 Komment
0 Reblog

VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2. nap

A csecsemőszínház olyan, mint egy vérszerződés a jobb élettel: ha valakit már akkor bemutatnak a színháznak, amikor még csak hónapokban szokás mérni az életkorát, azt alighanem végig fogja kísérni életében a művészet, azzal együtt pedig rengeteg minden, ami segít az élet dolgainak megértésében, elfogadásában és megélésében. Magától értetődik – legalábbis 2014-ben már mindenképpen –, hogy a legkisebbeknek szóló előadások is képviseltessék magukat a kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.

Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros: Pimpáré és Vakvarjúcska

A fesztivál legelső előadása is csecsemőszínház volt – a Pont, pont, vesszőcske a Kolibri Színházból –, és a keddi napot is ez a műfaj nyitotta. Andrea Buzzetti, a bolognai színházi világosító szenvedélyéről, a fényről készített egyszemélyes előadást. Vagy nem is egyszemélyeset: az ember mellett, vele összhangban mozog a bravúrosan programozott reflektor, Spot. Technikai bravúr az előadás: Buzzetti az elején beindítja a számítógépén az előre megírt programot, és onnantól negyven percen keresztül folyamatosan megelőzi a lámpa minden mozdulatát, villanását. Mielőtt oldalra mozdulna, „ellöki” a fénykört; mielőtt a kör darabokra esne, kezével mintha eltörné azt.

La Baracca -  Testoni Ragazzi, Bologna: Spot

De persze nem a technika a lényeg, még a felnőtt nézőknek sem, hanem Spot, a reflektor megszemélyesítése: a legtöbbször nem is fény-lökdösésről vagy -kergetésről van szó, hanem arról, hogy a színész próbálja rávenni – kéréssel, hízelgéssel, paranccsal – az érzékeny, sértődékeny és félénk gépet, hogy mutasson inkább más színt, vagy éppen egy fa zöld lombját. Vagy ha éppen a lámpa akar hízelegni „gazdájának”, a tengert idézi meg neki, vagy vörös, dobogó kört vetít a színész mellényzsebére. És a feszültséget ez a törékeny harmónia teremti meg, a mintha-együttjátszás ember és gép között, miközben nemcsak a színházi teremtőerő sikeressége nyűgöz le, de persze maga a látvány is.

La Baracca -  Testoni Ragazzi, Bologna: Spot

A győri Vaskakas Bábszínház aprószínháza, a Dödölle – Kocsis Rozi rendezése újszülöttől három éves korú közönségnek – ennél primerebb módon épít a látványra: felnagyított gyerekek játszanak egymással rikítóan színes, szürreálisan nagy zsebű ruháikban, hatalmas játékos ládákkal, ami az embert is el tudja nyelni, ha kell. A színek kavalkádja, a mozgás, a közös játék dinamikája vonzza a nézők figyelmét, és persze az, hogy magától értetődően válik körtévé a sárga labda, almává a piros, vagy kaláccsá a szivacs – mert a színház pont úgy használja a képzeletet, mint a tárgyait megszemélyesítő gyerek. És közben még az is kiderül a színészek folyton változó egymás közti viszonyaiból, hogy közösen játszani jobb, mint egyedül. Gergely Rozália és György Zoltán Dávid sokszor beszélnek picinykét gügyögősebben az elegánsnál: a gyerekeket aligha zavarja, mégis, modorossága feleslegessé teszi, legalábbis a felnőttek számára.

Vaskakas Bábszínház, Győr: Dödölle

Később a győri Rév Színházi és Nevelési Társulat adja elő az off-programban a Zakkant című előadást Korányi Bálint rendezésében – azaz leginkább Tom Stoppardtól a Rosencrantz és Guildenstern halott-at. Az egyszerre vicces és filozofikus, a két, lakáji és baráti státusz között vergődő figura szemszögéből megírt Hamlet-parafrázisból a társulat fiatal alkotói kezében elsősorban a játékkedv és a lelkesedés világít messzire. A Hamlet részleteit a darabra odaképzelt patinának szóló összekacsintó-cinkos iróniával mutatják meg, de úgy, hogy semmiképp se váljanak a jelenetek paródiává, míg Rosencrantz és Guildenstern stoppardi jelenetei szédült tempóban sodorják magukkal a közönséget, és teszik mégis szerethetővé Balla Richárd és Nagy Zsolt (nem az a Nagy Zsolt) nem tökéletesen kiforrott játékát. A minimáldíszletes, a színház-a-színházban posztmodernitásával folyamatosan játszó előadás nem csak formailag, de szellemileg is érdekes, senkit nem hagy közömbösen a Hamlet vagy a Stoppard-darab problémái iránt. Ami kétségkívül szép vállalás; de hogy ezen kívül mi a célja, küldetése a Zakkant bemutatásának, nemigen derül ki, ahogyan az sem, miért gondolja a társulat, hogy ez az előadás éppen a 14 és 16 éves kor közötti kamaszokat szólítja meg, hiszen nem foglalkozik specifikusan az ő kérdéseikkel, és színházpedagógiai értelemben sem szólítja meg éppen őket.

Rév Színházi és Nevelési Társulat, Győr: Zakkant

Nem csak csecsemőszínházzal, de kortárs magyar mesejátékokkal is egyre gyakrabban találkozni a magyar színpadokon, ami a kiváló írók miatt több mint dicséretes. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Erdős Virág Pimpáré és Vakvarjúcska című verses darabját vette elő, hogy a költőnővel karöltve szakítsanak mindenféle hagyományokkal. Például a makulátlan férfi mesei főszereplőkével: Pimpáré hisztis királylány – egy olyan családban, ahol a királyi szülők a kiürült államkincstár állapotának javításáért lányuk boldogságát is feláldoznák –, ráadásul hiába menti meg őt többször is Vakvarjúcska, a számkivetett fiú, Pimpárénak attól még esze ágában sincs beleszeretni. De eltűnik feltétlen happy end is: mikor a lány végre megszereti a varjúvá változtatott herceget, ő maga is varjúvá válik, és szülei kitagadják – csak annyi vigaszuk marad, hogy, mint mondják, „csak egy mesében” vannak, és a valóság szebb kell, hogy legyen. Érdekes, a klasszikus mesékhez képest merőben újszerű felvetésekkel van tele ez a történet önfeladásról, a megszokott rosszal való szakítás szükségességéről, toleranciáról és elfogadásról. Ráadásul Miareczky Edit látványtervező szokatlan világba is helyezi a sztorit: a szinte abszurdan csiricsáré (és fantasztikusan jól eltalált) babaszoba-környezetből Pimpáré egy telegraffitizott, lepukkant környékre kerül. (A mese egyik olvasata, hogy a herceget azért utálja annyira mindenki, mert cigány – az előadás erre az értelmezésre nem erősít rá.)

Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros: Pimpáré és Vakvarjúcska

Fige Attila rendező előadásában egészen lenyűgözően elevenednek meg Erdős Virág kissé fárasztó, néha kínrímekbe hajló páros rímei. Folyamatos intenzitást jelent a szöveget mindvégig kiegészítő, remek zene és koreográfia burjánzása, meg az izgalmas tér helyszíneinek energikus, de harmonikus bejátszása. A beszédmód alapvetően inkább játékos, mintsem átélést sugárzó, de Lapis Erika királynéja így is drámai színekkel vegyíti a komédia rikítását, és Tőkés Nikoletta és Gasparik Gábor, a két címszereplő sem hagyja cserben a súlyosabb jeleneteket. Azonban a dramaturgia sehogy sincs rendben: érthetetlen módon kimarad az előadásból Vakvarjúcska előtörténete, varjúvá változása, egyúttal motivációi is, de a boldogtalan vég is összecsapott kissé ahhoz, hogy rendesen el tudjon gondolkodtatni a nem épp szokványos záráson.

Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros: Pimpáré és Vakvarjúcska

És közben a többi színpadon olyan remek előadások mentek ma, mint A Harmadik Hullám a Bárkából, A hosszabbik út a Kerekasztaltól és a Szputnyiktól, vagy az Állampolgári ismeretek a Mannától. Rosszul jár, aki most nincs Kaposváron.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés