A valóság szebb kell, hogy legyen

0 Komment
0 Reblog

VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2. nap

A csecsemőszínház olyan, mint egy vérszerződés a jobb élettel: ha valakit már akkor bemutatnak a színháznak, amikor még csak hónapokban szokás mérni az életkorát, azt alighanem végig fogja kísérni életében a művészet, azzal együtt pedig rengeteg minden, ami segít az élet dolgainak megértésében, elfogadásában és megélésében. Magától értetődik - legalábbis 2014-ben már mindenképpen -, hogy a legkisebbeknek szóló előadások is képviseltessék magukat a kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.

Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros: Pimpáré és Vakvarjúcska

Lúdas Matyi ezúttal nem könyörül

0 Komment
0 Reblog

Lúdas Matyi - Fazekas Mihály műve alapján írta: Tasnádi István (Budapest Bábszínház)

Eleven, játékos, élvezetes és gyorsan pörgő előadás lett az eredménye Tasnádi István kortalan, de alaposan átírt, modernebb Lúdas Matyijának, az egyetemista bábrendező, Fige Attila és Miareczky Edit bábtervező találkozásának. Tasnádi szövege egészen kiváló: játékos nyelvezetével, gördülékenységével, felnőtteknek szóló apróságaival (Döbrögi "kiseperte még a padlást is", sopánkodik Matyi anyja) kisebb és nagyobb füleknek is megadja, amit meg kell, miközben egyrészt elegánsan egyszerűsíti a sztorit, másrészt tologatja kicsit a hangsúlyokat.

Fotók: Éder Vera

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés