Egyfelvonás

Droszt (a -011- Alkotócsoport előadása)

Kétórás technikai bravúr a -011- Alkotócsoport előadása, a Droszt. És nem csak technikai értelemben, bár a megvalósítás is meglepően újszerű: az előadás végig taxikban játszódik, négy taxis szállítja erről-arról beszélő – vagy más miatt érdekes – utasait, vagy tölti szabadidejét a droszton. A színpadon egy bemikrofonozott-bekamerázott autó, mögötte hatalmas vásznon a több kamerával, profin felvett és élőben összevágott közvetítés a kocsibelsőből, a jelenetek elején szinkronban a kültéren felvett jelenetekkel, amelyeken a szereplők pont ugyanazt csinálják a Keleti pályaudvarnál, mint amit itt a színpadon, csak más háttérrel. Inkább élőfilm ez, mint színház.

Bárnai Péter, Gosztonyi Csaba – Fotók: Jókúti György

De bravúr maga a színdarab is. A színlapon nem jelölt szerző úgy írta meg ezt a tíz-tizenöt jelenetet, hogy a végére minden elhangzott félmondat magyarázatot kapjon, minden szál összeérjen, mindenkiről kiderüljön, hogy mi köze van a másikhoz, az eseményekről pedig az, hogy szimultán zajlanak: amikor az egyik taxis segítséget kér a rádión az autójában utazó terhes nő miatt, akkor pár jelenettel később halljuk a rádióbeszélgetés másik oldalát – és így tovább. Radnai Márk rendezésében és Ivanyos Ambrus dramaturg közreműködésével precízen, olajozottan és bukkanók nélkül, a „leleplezésekből” adódó poénokat vagy melankolikusabb többlettartalmak kiderülését jól időzítve pörög a játék.

Adilov Alim, Adilov Amon

Amelynek a humora is egészen kiváló. Nemcsak az egyes poénok – mint a taxisofőr sajátos kommentárjai alternatív színházról, a független művészetek állami támogatásáról, sőt a -011- Alkotócsoport előző előadásáról –, de a jellemek és a köztük lévő kapcsolatok is roppantul jól kidolgozottak; a legjobban talán a moziból hazafelé tartó, az első randi sikerességét meglehetősen különbözően értékelő pár tagjai vannak kidolgozva. Üresjárat pedig soha nincsen: még ha ketten beszélnek egyszerre, akkor is ügyelnek rá, hogy még a háttérben se üres fecsegés legyen, a melodramatikusabb részek pedig szintén jó arányérzékkel árnyalják a szereplők jellemét. (És bár a szerző megindokolja, hogy miért viselkedik hiénaként a bevándorló, üzbég taxis, mégis zavaró a sztereotípia sulykolása: mennyivel érdekesebb és mellesleg korrektebb lenne, ha a lecsúszott külföldi lenne tisztességes, a magyar srác pedig a hiéna!)

Varga Virág, Kövesi József, Kovács Ádám

Mindezt hihetetlen színpadi önbizalommal adják elő a sok esetben most először színészkedő szereplők: kamerával közelebb hozott arcukon nyoma sincs a megjátszottságnak, csak a természetességnek, és ugyanez igaz a beszédükre is. Csakúgy, mint a színészek esetében – egyedül Bán Bálintnál érezni, hogy hatalmas technikai tudása mellett (arcjátékával, egyetlen rezdülésével több mindent tud kifejezni, mint más egy monológgal) „színészből” beszél: hallhatóan betanult szöveget mond, a hozzá megfelelőnek tartott hangsúlyokkal.

Bárnai Péter, Gosztonyi Csaba

Egyszóval remek szórakozás, írástechnikailag és műszakilag is profin kivitelezett, sokszor lenyűgöző előadás a Droszt. És szépen lassan az is kibontakozik belőle, hogy Radnaiék mit akarnak mondani vele a bennünket körülvevő világról: a független színház helyzetéről, a színészetről, az előítéletességről, a fiatalok kilátástalanságáról, a rossz helyzetbe kerültek ördögi köreinek működéséről. Mégis, e tekintetben túl szellősnek tűnik az előadás: nagyon sok az olyan jelenet, amely csak szórakoztatni, nevettetni akar, és nem mutat túl saját magán. Ha egy kicsit felhősebb lenne az a majdnem felhőtlen szórakozás, az alkotók arányérzékén sem lenne mit bírálni.

(Az előadás a 2013-as Titánium Színházi Szemle Átrium-díjasa.)