Egyfelvonás

Ivanyos Ambrus: Lángolj! (KoMa Társulat)

A KoMa Társulat új – és újra „KOrtárs MAgyar”, mint azt a nevük eredete sugallja – bemutatója hangsúlyosan a máról szóló, eközben mégis örökérvényű, fontos üzenetet fogalmaz meg és kiált világgá: ha nem tetszik a rendszer, amiben élsz, tégy valamit a változásért, mert igenis számít minden erre irányuló kísérlet, és mert ha legalább egy ember nem kezdi el, akkor sosem lesz forradalom, se szó szerint, se metaforikus értelemben.

Fotók: Horváth Balázs

Ivanyos Ambrus, a fiatal és magát már több remek előadásban észrevetető dramaturg ezt az üzenet egy olyan drámába írta bele, amelynek kiindulása Jan Palach mártíromsága. A cseh egyetemista 1969 januárjában gyújtotta fel magát a Vencel téren a prágai tavasz eltiprása ellen tiltakozva. Tettét a következő napokban és években tizenegyen követték; az egyik legelső Bauer Sándor budapesti diák volt, aki pár nappal Palach akciója után a Nemzeti Múzeumban gyújtotta fel magát. Búcsúlevelében az állt: „Szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek”. A Lángolj! Bauer és a tette miatt nyomozó ávósók történetét énekli meg.

Tóth János Gergely, Tolnai Hella

Csakhogy a dráma az elsőtől az utolsó szóig túl közel marad a felszínhez, az egyéni és egyedi történet vagy a jellemek kidolgozottsága helyett pedig a „Morálfilozófia kezdőknek” című könyvhöz. Ivanyos a fent leírt, forradalmi tézist építi fel, és legyen ez a tézis akármilyen fontos és szimpatikus is, a szereplők csak a cél érdekében mozgatott bábok, az események csak a gondolat kibontakozását segítő elemek, így pedig az egész dráma élettelen marad. Ráadásul azt a bizonyos gondolatot sem úgy fejti ki, hogy az újszerű legyen, vagy bármi olyasmit elmondjon a témáról, amit ne ismerne alighanem minden néző – ilyenformán minden egyes cselekmény, sőt mondat előre látható, meglepetés egy percnyi sincsen. (Pontosabban egy van, ami az egyik ávóshoz kötődik, ezzel viszont sem Zrinyi Gál Vince rendező, sem a szerző nem kezd semmit, így hiteltelen marad.)

Domokos Zsolt, Tóth János Gergely, Mohai Tamás

A Lángolj!-ból talán még így is válhatna egy, a „hatvannyolcas” fiatalokról szóló, szerethető emberi dráma, azonban a szöveg végig papírízű: a mondatok recsegnek a szájban, mint a fogak közé került homok. Nem csoda, hogy a színészek sem igen tudnak meggyőzőek lenni, miközben beszélgetésnek álcázzák az eszmei mondanivaló kifejtését; akkor jobb a helyzet, amikor valóban emberi helyzetek kerülnek az érdekesen tagolt, de az ebből eredő egymásmellettiséggel mit sem kezdő színpadra. (Zrinyi Gál Vince egyszer-egyszer mégis leleményesen használja a teret, például amikor Szikszai Rémusz ávósa a nappalivá lényegült térben utálkozó, lenéző arccal követi a kanapéról az eseményeket, amelyeket „valójában” nem lát.)

Moldvai Kiss Andrea

Moldvai Kiss Andrea anyukája a tézis szempontjából mellékszereplő, így a színésznő valóban át tudja élni a fiát elveszítő, és ezért az államvédelem által fenyegetett anya kegyetlen és zsigerien értetlen vívódását. Tóth János Gergely és Tolnai Hella, mint Bauer és az ő első szerelme, szintén olyankor élnek a színpadon, amikor egymásnak udvarolnak, de amint szóba kerül a politika, iszkol belőlük az átérezhető, kamaszosan önbizalom-hiányos és mégis egocentrikus lelkület.

Szikszai Rémusz, Kovács Ádám

Az utolsó jelenetben a főszereplő kilép az előadásból, és a néző szájába rágja a darab mondanivalóját, felszólítva bennünket a gondolkodásra, és summázva mindazt, amit addig láttunk. Ez akkor is kínos lenne, ha nem lett volna amúgy is messze túlontúl egyértelműen megfogalmazva az üzenet: hiszen egy forradalmi mondandójú darab jó esetben forradalmi hevületet szít. De ehhez nem minél több ismétlésre, vagy minél tankönyvesebb fogalmazásmódra lenne szükség, inkább egy színházi eszközökkel is hatni tudó, a nézőbe kérdéseket, és nem konzervválaszokat ültető előadásra.