Recirquel: Cirkusz az éjszakában (a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Művészetek Palotája produkciója)
Csak üdvözölni lehet Vági Bence kezdeményezését: igen, legyen hazai újcirkusz-társulat! Ne kelljen mindig a Circus Cirkörre vagy éppen a Cirque du Soleilre várnia annak, aki színházművészet, élőzene és akrobatamutatványok elegyítésére vágyik. Márpedig ki ne vágyna arra, hogy az artisták ne csak bemutassák tudásukat trapézon, kötélen, rúdon vagy keréken, de mindezt egy színházi gondolat termékenyítse meg? A műfaj minden pozitívumát remekül demonstrálja a Recirquel nevű, fiatal, végzős vagy most végzett artistaképzősökből álló társulat előadása még akkor is, ha a bemutató nem is tökéletes.
Fotók: MTI / Kallos Bea
A rendező-koreográfus Vági stilizált nagyvárosi tereket és élethelyzeteket töltött meg akrobatikával, meg egy sajátos későéjjeli-korahajnali édes-bús hangulattal. A kiváló díszlettervező, Csanádi Judit tűzfalai és házetetői közt mutatják be trükkjeiket a fiatal művészek, hol inkább, hol kevésbé „színháziasan”. A legemlékezetesebbek persze azok a jelenetek, amelyek nem csak cirkuszi, de színházi aggyal is pontosan ki vannak gondolva – mint a szerelmespáré, amelyik úgy kezeli a különös, nem feszes kötéltánc-pályát, mintha az egy sok légyottot és randevút látott, parksarki pad volna. Máskor a háztetőkön gubbasztó fekete madarak ébrednek fel és mozgatják át szárnyaikat, vagy a város különce, mint valami bukott angyal, próbálkozik a repüléssel – a kötél segítségével nem is olyan sikertelenül.
A lenyűgöző számokat szépen megemeli ez a teatralitás – ha nincs túlzásba víve. De Balogh Anna dzsesszdizőz-narrátora modorosan, mozgásában és beszédében is túlontúl színpadiasan köti össze a jeleneteket. Máskor pedig mintha elsikkadna a város-tematika: egy-egy műsorszámnak hiányzik a kerete, a története, a „színházsága”.
Aztán egy-egy szinte táncnak tűnő égi légibalett, a fejünk felett keringő pókemberek mégis mindig újra elkápráztatnak. Mert a káprázat, az végig kitart.
Kereső
Olvasóim
