Lőrinczy Attila: Könnyű préda (a Pentaton Koncert- és Művészügynökség és a Szentendrei Teátrum előadása a Városmajori Szabadtéri Színpadon)
Lőrinczy Attila Budapesten eddig még be nem mutatott szomorúvígjátéka tipikus, de nem közhelyes figurák sorstörténeteit rajzolja fel egy társaság tagjaival rokonságban vagy baráti kapcsolatban álló, idős üzletember halotti torát ürügyül használva: a szereplők nem csak, hogy mind pontosan kidolgozott háttérrel és jellemmel rendelkeznek, de fontos és – helyenként – színházban túl ritkán előkerülő problémákat testesítenek meg. Van itt Kádárt visszasíró, mára erőszakba keseredett hajdani pártbizalmi, a Ratkó-korszakban abortuszokból meggazdagodó nőgyógyász, a rendszerváltáskor Amerikába vándorolt, de ott senkivé váló zenész, letört ambícióit alkohollal pótló negyvenes férfi, és nála harminc évvel idősebb férje mellett a megzápulás tragédiájával viaskodó friss özvegyasszony. Lőrinczy pedig olyan magabiztos kézzel tereli egy színpadra őket, hogy az ne rezervátumnak hasson, hanem megmaradjon természetesnek és nagyon is életszagúnak.
Sarkadi Kiss János, Balikó Tamás, Margitai Ági, Pikali Gerda, Bezerédi Zoltán, Mózes András – Fotók: Városmajori Szabadtéri Színpad
Ehhez a természetességhez hozzájárul a dráma nagyon jó nyelvezete, a többnyire remek és általában nem is felszínes poénok – mintha egy erősebb Egressy-drámát egy visszafogott Mohácsi testvérpár írt volna át –, és Réthly Attila pontos arányérzékét csak néha elveszítő rendezése. (Azért az többször megesik, hogy a rendező engedi, hogy a színészek túljátsszanak egy-egy túlzott könnyedsége ellenére is túlírt poénkodást.) A színészek legtöbbször eszköztáruk javát használva engednek mélyebb bepillantást így vagy úgy elrontott életük rejtettebb, de legfontosabb zugaiba.
Balikó Tamás, Pikali Gerda, Bezerédi Zoltán
Az alkoholistát játszó Kelemen József alakítása kiemelkedő: a színész úgy tud humoros lenni, hogy közben a legkevésbé sem válik nevetségessé, mert sosem mutatja túl evidensnek részegségét, viszont precízen ügyel a legapróbb mozdulataira, rezdüléseire is, miközben az alkoholgőzön keresztül sem homályosan láttatja motivációit és érzelmeit. Bezerédi Zoltán a gyémánt félkrajcáros kiskakas erőszakosságával teszi emlékezetessé vérkommunistáját, Balikó Tamás pedig értelmiségi pózok mögé rejtené kiábrándultságát, ha tudná – a színész játéka épp attól figyelemre méltó, hogy figurájának nem sikerül ez a rejtegetés.
Piti Emőke, Hajmási Dávid, Margitai Ági
Mindemellett a talán a nyári színpad megkövetelte dalbetéteknek már létezése is egészen meglepő, mert feleslegesek és kötelességszerűek, s előadásuk is csak tovább fokozza a meghökkentést, mivel a színészek különösen apró hangterjedelmet befogva, itt-ott a hamis hangoktól sem visszariadva adják elő őket (a kristálytiszta és erőteljes orgánumú Gonda Katát kivéve).
Balikó Tamás, Pikali Gerda, Bezerédi Zoltán
Bár az előadásnak a végső, tipikusan Molière-i fordulat után van egy már-már megindító, az egyes élettörténeteket sorstragédiává változtató lezárása, sem Lőrinczy, sem Réthly nem állnak meg itt: komolytalan végjátékot erőltetnek minden egyes szereplőre, akaratlanul is gyengítve némiképp a színészi teljesítményei mellett irodalmi erőssége és érdekes felvetett problémái miatt is figyelemre méltó előadás hatását.