Egyfelvonás

Kicsit irigyli a Nemzeti Színház színészeit Ónodi Eszter, a Katona József Színház színésznője, de elszomorítja, hogy a politika ledarálta a művészetet. Az Aglaja főszerepéért nemrégiben a filmkritikusok díjával kitüntetett művész szerint jó, ha a színészből sugárzik az erotika, ugyanakkor a színpadi meztelenkedés nem való szerinte a színházba. Miért lehet jó húsz kiló súlyfelesleg egy szerephez?

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Kerékgyártó István: Rükverc (Katona József Színház, Kamra)

Kerékgyártó István visszafelé elmesélt, egy hajléktalan boncolásával kezdődő, így a reménytelenséget mint egyetlen fix pontot megjelölő történetében nem az a kiváló és egyedülálló, ahogyan bemutatja egy ambiciózus férfi lecsúszását - mert a szerző e téren nem mindig tartózkodik a közhelyességtől -, hanem az, ahogyan egy "átlagember" sorsán keresztül fest igen sötét képet a rendszerváltásról, az átmenet ígéreteiről és azok kudarcáról. Így a társadalmi felelősségvállalásban amúgy is igen serény Kamra a regény színpadra adaptálásával olyan témához nyúlt, amely tökéletesen érthetetlen módon teljesen hiányzik a magyar színházakból.

Lengyel Ferenc, Szacsvay László, Borbély Alexandra, Pálos Hanna, Dankó István és Bán János - Fotó: Nagy Attila [origo] - a képekre kattintva galéria nyílik

Goldoni: A nyaralás (Katona József Színház)

Carlo Goldoni, a komédiareformer nem ismeretlen nálunk. Ez az új Goldoni, a Katona József Színházé, az.

Fotó: Nagy Attila [origo]

Ion Luca Caragiale: Farsang (Katona József Színház)

Caragiale 1885-ös vígjátéka, ha nem találkozik egy tehetséges rendező erős koncepciójával, nem több egy közepesen vicces, közepesen erőltetett, abszolút nem kortárs, nem aktuális, önmagán túl nem mutató színdarabnál. Ha erős koncepció nincs is, a drámából még akkor is minimális munkával kihámozható egy lecsúszottság-vízió, egy világrohadás-szimfónia a maga romlott, semmirekellő kispolgáraival, általános értékvesztésével, koszos putrijaival, alkoholba fulladt miliőjével.

Nagy Ervin, Lengyel Ferenc, Pálmai Anna, Kocsis Gergely - Fotók: MTI / Kallos Bea

Thomas Bernhard: Heldenplatz (Katona József Színház, Kamra)

"egy embert az utcán akit nem ismernek
csak akkor köpnek le
ha látják hogy zsidó"

Amilyen végtelenül konkrét, szinte cselekmény nélküli, háborgó szövegfolyam Thomas Bernhard drámája, annyira költői a darabon végigívelő metafora. Az öngyilkosságot elkövetett zsidó professzor özvegye Heldenplatzra néző lakásában ötven éve folyamatosan hallja az 1938-ban az ablakon átharsogó üdvrivalgást, az Anschlusst és Hitler bevonulását ünneplő osztrák nácik üvöltését - mert ami azon a téren (és nem csak azon a téren) egyszer megtörtént, az már kitörölhetetlenül ott visszhangzik örökké.

Szacsvay László, Olsavszky Éva, Takátsy Péter, Máté Gábor, Pelsőczy Réka, Rezes Judit - Fotók: Garamvári Gábor

Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk (Katona József Színház, Kamra)

Ritkán érezni színházban olyan dermedt csendet, mint amilyet A mi osztályunk alatt lehetett szinte tapintani a Kamrában. Tadeusz Słobodzianek darabját nézve nehéz is lenne mást elképzelni: a mind dramaturgiai szempontból, mind a történetet, cselekményt tekintve rendkívül okosan megírt dráma úgy mutatja be Közép-Kelet-Európa elmúlt hetven-nyolcvan évét, hogy elhisszük: ha volt is benne bármi jó, az csak elenyésző lehetett a borzalmakhoz képest. Az akár intézményesülve és német bátorításra, akár saját szorgalomból elkövetett, brutális mészárszékbe, ezrek eleven elégetésébe torkolló, antiszemita pogromokhoz; a mindennapi zsidógyűlölethez; a szovjeteket és a nácikat egyforma lelkesedéssel kiszolgáló, aljas kisemberekhez; a diktatúrákból szabadulva is csak a múlt eltitkolásával vagy a személyes bosszúval foglalkozó egykori elnyomókhoz és elnyomottakhoz képest. És most itt állunk a jelenben, s aki szembe tud nézni a dicstelen, igazságtalanul kegyetlen múlttal, azt azért, aki meg nem, azt azért vágja fejbe a teljes kilátástalanság – érdekes, de a brutálisan szókimondó szövegben talán a legmegindítóbb részek mégis azok, amelyekben az idősebb színészek (főleg Bodnár Erika és Haumann Péter) mélyen emberi fájdalma mutatkozik meg.

Fotók: Katona József Színház / Dömölky Dániel

Máté Gábor hibátlan és úgy a tizedik perctől kezdve folyamatosan irgalmatlanul magas hőfokon izzó előadást rendezett A mi osztályunkból. Az egytől egyig kiváló színészek inkább elmesélik, mintsem eljátsszák életüket; bár ruhájuk megmaradt kisiskolai egyenruhának, életkoruk mindvégig nagyjából annyi, ahány év végül megadatik nekik (a legfiatalabb színész hal meg először, a legidősebb utoljára), s ez a kettősség egyfajta különös, külső nézőpontba helyezi a színészeket. Máté jól ismeri a társulatot, és látszólag abszolút meg is bízik benne: annyi mozgást, cselekményt rendez a visszaemlékezések mellé, amennyire feltétlenül szükség van, s minden mást az éppen beszélő (vagy hallgató) színészek erejére bíz – az arányok pedig az első pár percet leszámítva tökéletesek.

Ha van előadás az idei évadban, amelynek megnézését kötelezővé kéne tenni, hát A mi osztályunk biztosan ilyen.

Georg Büchner – Tom Waits: Woyzeck (Katona József Színház)

Keresztes Tamásnak el kellett játszania egy Woyzecket – ez az utóbbi években (de legkésőbb a Cabaret Konferansziéja után) tulajdonképp teljesen egyértelmű volt. És Ascher Tamás a Katonában lehetőséget is adott neki erre, ráadásul a lehető legjobb formában: a rendező a darab Tom Waits által megzenésített verzióját vette elő. A végleges verzióban soha el nem készült dráma a maga sajátos nyelvezetével és különös, őrült világával minden rendezőnek valódi kihívás (talán ezért is játsszák ilyen gyakran), nehéz elképzelni belőle két egyforma előadást. Tom Waits fekete iszapba mártott zenéje-szövegei nagyon illenek a Woyzeckhez – és ezt a Katona (angolul és többnyire remekül éneklő) társulata is bizonyította.

Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Keresztes Tamás – Fotó: Katona József Színház / Szilágyi Lenke

Ascher nem misztifikáló és nem is formalista előadást rendezett; inkább értelmezte a darabot és lélektani drámaként tálalta azt, amelynek groteszkségéért a szövegben amúgy is szereplő részek, na meg Waits ördögi világa felel. Ez a Woyzeck szokatlanul ismerős a kelet-európai színházban szocializálódottak számára: „szegény ördög” ő, nincstelen kisember, akit senki nem vesz emberszámba, akit senki nem vesz komolyan és akit mindenki kihasznál – hogy ebbe őrül bele, vagy hogy az őrületének mindenki más által figyelmen kívül hagyása is csak egyike a megaláztatásoknak, mindegy. Keresztes pedig hozza az elvárt, nagyon magas színvonalat, az elsőtől az utolsó percig tartó koncentrált, túlzások nélkül játszott őrületet, amelyet hiába próbál legyőzni, és amely teljes elkeseredettségbe hajszolja. Játéka olyan, mint az egész előadás: nem bombasztikus, de részletes elemzés eredménye, pontos, hatásos és hibák nélküli.

Tom Waits: God's Away On Business

Katona József: Bánk bán (mai magyar nyelvre átültette: Szabó Borbála) – Katona József Színház, Kecskemét

A nem csak a nyelvezete miatt problémás Bánk bánt átültetni mai magyar nyelvre derék dolog, s csak még derekabb lesz attól, hogy a Cseke Péter vezette kecskeméti színház nem félt ilyenformán szembemenni a legostobábbak elvárásaival. Igaz, a szerzőről elnevezett színház évadnyitó előadását – szerencsére – nem a rendkívül ígéretes drámaíró-dramaturg Szabó Borbála érthetőségre, és nem a stiláris egyediségre törekvő szövege viszi el, még csak nem is a kortalanná vagy maivá tett környezet. Hanem az, hogy a rendező Bagó Bertalan alaposan átolvasta a szöveget, lekapargatva róla a „nagy nemzeti drámák” zsibbasztó üledékét, feltett vele kapcsolatban néhány kérdést, és igyekezett meg is válaszolni azokat. Így például relativizálta a békétlen magyarok igazságát, valami olyasmit téve meg fő állításnak, hogy a lázadásokat többnyire a csőcselék követi el, morálisan és gyakorlatiasan is minimum megkérdőjelezhető indokokkal, ám ha a hatalom a kelleténél jobban lenézi őket, könnyen szertefoszolhatnak a tisztább fejűekben is a kételyek.

Zeck Juli (Melinda) és Danyi Judit (Gertrúd) – Fotók: Katona József Színház, Kecskemét

A gondolatot megtámogatja megannyi pozitívum: Vereckei Rita díszlet- és jelmeztervező nemesi estélyijei egészen káprázatosak, a két emeletre és négy helyiségre osztott, minden falán ajtóként funkcionáló díszlet dinamikussá teszi az előadást, és többnyire a színészek is jók – kiemelkedik Szemenyei János III. Richárdot és a Batman-filmek Jokerét egybeolvasztó Biberachja és Zeck Juli Ophelia-Melindája. Ám az előadás sok más részéből nagyon hiányzik, hogy Bagó feltegyen és főként megválaszoljon még néhány kérdést; hogy ne csak a békétlenek cselekményszálával legyen bátor. Mert így az előadás kissé esetlegesen lavíroz a gondolatközlő és a cselekménymesélő törekvések közt – s így néhol többet mond el a Bánk bán című drámáról, mint sok más előadás, ennél is többször viszont semmivel emelkedik ki azok közül.

Szemenyei János (Biberach) és Orth Péter (Ottó)

Fullajtár Andrea és Bodnár Erika – Fotó: Katona József Színház / Dömölky Dániel

„Nem tudom, szerencsés vagyok-e, hogy itt vagyok ebben a mentőautóban” – mondja a nő, aki sebesülése révén megmenekült 850 túsz közül, s akinek férje és gyereke még mindig a csecsen terroristák által elfoglalt moszkvai színházban van, életveszélyben. Iszonyú erős (iszonyú és erős) a Kamra Nordost című előadásának valós, 2002-es terrorcselekményre épülő alapszituációja: a színpadon is folytatódó nézőtéren a terrortámadás három túlélője ül, és mesél. A később megsérülő asszony – az orosz kispolgár, aki hónapokig spórolt a jegyekre a Nord-Oszt című musicalre – arról, hogy milyen, amikor nem magáért, hanem a szeretteiért aggódik az ember. Az özvegy orvosnő hajdani férje csecsenföldi, idegőrlő háborús traumájáról és a mentésről, a kormány abszurd konfliktuskezelő-készségéről. Az oroszok miatt fiatalon özvegyen maradt, muszlim terroristanő pedig a tömeggyilkos motivációját próbálja érthetővé tenni. Három, egymást kiegészítő monodráma; egyes szám első személyű, visszaemlékező monológok – a görög drámákhoz hasonlóan tragikus, megrázó és ugyanúgy mindig, mindenütt jelen lévő problémákat boncoló szöveget a három remek színésznő, Fullajtár Andrea, Bodnár Erika és Pálmai Anna töltik meg élettel. Fullajtár orvos-szerepe olyan lehetőség a színésznőnek, amilyenhez utoljára a Médeiában jutott – és amellyel újra bebizonyosodik, hogy egyike ő a legnagyobb színésznőknek.

Részlet az eredeti Nord-Oszt című musicalből

A színészek nem, csak a rendező Forgács Péter ijedt meg a minimalista forgatókönyvtől: nem bízott sem a jó szövegben, sem a tehetséges színészekben, és folyamatos és átgondolatlan fényjátékkal, izgés-mozgással, orrfújással, ivással, cigizéssel és ki tudja, még milyen pótcselekvésekkel próbálta meg az élet látszatát ráerőltetni erre a magában is élettől duzzadó előadásra.