OLVASTAD MÁR?
 
Pukiporral győzik le az elnököt
Jo Nesbø - Petrikovics Edit - Kárpáti Péter: Doktor Proktor és a Holdkaméleonok (Kolibri Színház) Ritka az olyan mese, mint a norvég krimibestseller-szerző és meseíró, Jo Nesbø Doktor Proktor-sorozatának harmadik kötetéből készült darab a Kolibri Színházban....
 
A mindentudó ezerjófű
Ljudmila Ulickaja: Százlábúak láb alatt (Kolibri Fészek) Egy latinos műveltségű, könyvmoly szobanövény, egy anyai szeretethiánnyal küzdő kóbor macska és egy nehéz gyermekkorból kirepült veréb a főszereplői Ljudmila Ulickaja meséjének, amelyet Kolozsi...
 
Kacaj és álmélkodás a diktatúrában
Thomas Mann: Mario és a varázsló (Kolibri Színház) Egyre több színház kap észbe, és kezd el a jelenkori Magyarország legfontosabb problémáival foglalkozni. A Kolibri Színház és Bagossy László rendező is ezt teszik már évek óta, külön-külön és együtt...

Ismerős játékok

0 Komment
0 Reblog

Pont, pont, vesszőcske (Kolibri Színház)

Miről is mesélhetne egy előadás, amely a színházba talán életükben először látogató kisgyerekeknek szól, ha nem a fantázia teremtő- és láttató erejéről, azaz arról, hogy hogyan teremtődik meg színpadból, színészekből, tárgyakból és elsősorban játékból egy új világ? Erről szól a Kolibri egytől öt éves korig ajánlott, „csecsemőszínházi” előadása, a Pont, pont vesszőcske is: három, fehér ruhás ember játéka révén a nagy agyagkockákból labdák, abból testrészek, fejek és arcok jönnek létre, majd néhány bot segítségével már járni is képes figura. És készen is van az emberke – ahogy a címben idézett mondóka is utal rá.

Tisza Bea, Czupi Dániel, Ruszina Szabolcs – Fotók: Tóth Berta

Barbara Kölling rendező a szavak nélküli, fél órás előadásban semmi olyat nem mutat, ami ne lenne valóban gyerekjáték; okoz is némi hangzavart, hogy a kisgyerekek maguk is gyurmáznának egy sort (erre az előadás után van is lehetőség, de ezt értesse meg egy játékvágytól felajzott gyerekkel, aki tudja). Az előadás finoman váltogat majdnem-tánc és játék között, ahogyan Tisza Bea, Czupi Dániel és Ruszina Szabolcs hol a játékért magáért gurigáznak-dobálóznak az agyaggolyókkal, hol bábként használják azokat; hol az anyag tulajdonságait (döndülés, piszkolás) figyelik csodálkozva, hol embert építenek, agyagarccal gesztikulálnak.

Ruszina Szabolcs

Ám az előadás ritmusával, sőt a koreográfia vagy dramaturgia feszességével komoly problémák vannak. A bevezetés túl hosszú, ráadásul ingerszegény: céltalannak és repetitívnek tűnik a gyurmázás, nincs mivel lekötnie a közönséget. És mivel Bornai Szilveszter kreatív és végig finoman jelenlévő zenéje is a mozgásokat, interakciókat követi, az üresjáratokat az sem viszi el a hátán. A könnyebben „dekódolható” történet a képzelőerővel való teremtésről – amely értelmezés egyébként nem áll összhangban a színlapon sugalltakkal – sem pörgeti fel igazán az előadást, mert az első emberszerű figurától az arccal-testtel-lábbal rendelkező lényig újra meg-megszakad a folytonosság, és abbamarad a megkezdett folyamat, de hogy miért, arra nehéz rájönni. Ráadásul, bár a színpadon ülünk, apró nézőtéren, a közönség fele alig lát valamit, mert a játék tere a lábunk szintjén van, így még egy kétéves gyerkőc is könnyen kitakarja a hátrébb ülő elől a pontot meg a vesszőcskét.

Tisza Bea, Czupi Dániel

Hogy az előadás sokszor egészen olyan, amiről a célközönség saját délutáni játékára ismer, jó és hasznos ötlet. Ugyanakkor nem volna hiábavaló valamivel célratörőbben és egyenletesebben terelni át ezt az ismerős játékot színházba. Ha már színház az egész világ, és agyagból akármennyi férfit és nőt lehet gyúrni bele.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés