Egyfelvonás

Tavaly Danny Boyle Frankestein-rendezését mutatták be az Uránia moziban, június 13-án, csütörtökön este nyolc órától pedig élőben közvetítik Helen Mirren visszatérését a királynő szerepében. Kapós lett a mozikban a színház.

Kezdetben operát és balettet kínáltak a magyar nézőknek, majd koncertre lehetett mozijegyet váltani, sőt, múzeumi tárlatvezetéseket is vetítenek. A zenés-táncos produkciók népszerűek: Budapesten több elegáns helyszín (Művészetek Palotája, Uránia, Puskin, Olasz Kultúrintézet) és néhány multiplex terem (pl. Corvin) közreműködésével rendszeresen frissül a kínálat, de már a vidéki mozik közül is többen csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Míg a műholdról sugárzott dalművek (elsőként A varázsfuvola 2006 decemberében) eredetileg a New York-i Metropolitanből érkeztek, a prózai közvetítések nemzetközi népszerűsítése elsősorban a londoni National Theatre (NT) érdeme. A Helen Mirren-féle Phaedra 2009 júniusi mozibemutatója óta évente újabb 4-5 saját előadásukat vetítik le a világban (jelenleg 22 ország közel 700 helyszínén). Tavaly nyár óta pedig a magyar közönség is a globális műélvezet részese.

Itthon Danny Boyle Frankenstein-adaptációja volt az első NT-vetítés. A próbaadás az Uránia nagytermében látványos sikert produkált, pluszvetítéseket kellett tartani, ráadásul a kritikai visszhang is kifejezetten kedvező volt. 

A fantáziadús rendezés és sztárszereposztás (Benedict Cumberbatch, Jonny Lee Miller) azonban megtévesztő kivétel, az azóta lejátszott többi előadás ehhez képest hagyományosabb és kevésbé invenciózus, ha úgy tetszik, maníros és unalmas volt.

Ahhoz képest, hogy az évad elején Mácsai Pál, az Örkény István Színház igazgatója még igen fontos eseményként harangozta be a programsorozatot, amelynek „súlya és jövője van, mert új kulturális felületek felé nyit, hiányt pótol és nézőket nevel,” és amelyet színházába vitt havi egy vetítéssel, végül három bemutató után lemondott a házigazda szerepéről.

Az idei legnagyobb ígéretnek A Haussman család utolsó sarja (The Last of the Haussmans) című kortárs családtörténet tűnt, benne igazán tehetséges színészekkel: Helen McCrory és Rory Kinnear (mindketten feltűnnek a legutóbbi Bond-moziban) játsszák a testvérpárt, és a húzónévnek szánt Julie Walters az anyukát. Walters valóban elragadó teremtés a Harry Potter-sorozat Weasley-anyukájaként, a Mamma Miában vagy épp a Billy Elliotban, itt viszont kellemetlenül ripacs. A hatásvadász előadást a Vígben bemutatott (épp filmre adaptált) Augusztus Oklahomában alapképletéből lehetne levezetni, sajnos az amerikai sikerdarabhoz képest kevésbé frappáns végeredménnyel.

Ugyanígy nem lehetett kínos pillanatok nélkül megúszni Frances de la Tour (ugyancsak Harry Potter: Madame Maxime) monológjait és random éneklését a People című darabban, amely a régi főúri ingatlanok értékesítése és a National Trust kulturális örökségvédelmi missziója kapcsán felmerülő vitatémákat dramatizálja. Az egészben a legszórakoztatóbb azt figyelni, hogy az angol színészek 40 felett mennyire karakterisztikusan csúnyák.

Ez a közvetítés azonban már ismét az Urániában ment le, lényegesen lanyhább érdeklődés mellett. Az Örkény végleg elbúcsúzott a programsorozattól, amely Mácsai Pál szerint „az Uránia műsorába természetesebben illeszkedik”. Szerintünk pedig ugyanennyire ciki a tömegízlésnek kedvező angol átlagot mutogatni az olyan valóban zseniális előadások mellett, mint a Jógyerekek képeskönyve, a János király vagy mondjuk a legújabb Tóték.

Az Urániában mindenesetre a technikai felszereltség és a fogadókészség elvileg fejlettebb. Elvileg, mert valamilyen oknál fogva (ez lehetett központi hiba is) a People második felvonásában a hang és a kép kellemetlenül elcsúszott egymástól, és ez érezhetően elvette a helyi közönség kedvét a nevetéstől. A feliratozás (angol és magyar nyelven egyaránt) alapvetően jó minőségű. A klasszikusoknál ügyesen felhasználják a már létező fordításokat, azonban a kortárs szövegekben poénforrásként is használt dialektusbeli eltéréseket nem tudják érzékeltetni (a családi dráma Dél-Angliában, a National Trust-darab Yorkshire-ben játszódott).

A People még ezek ellenére is lehetett volna szórakoztató élmény, de sem a kimagasló tehetségű rendezőnek (Nicholas Hytner), sem az elismert szerzőnek (Alan Bennett), sem a látványosan erőlködő színészeknek (kivételnek számítanak Linda Bassett vicces megszólalásai) nem sikerült életet lehelnie a régi vidéki kastély kálváriájáról szóló lapos történetbe. Hytner és Bennett közös filmes munkái, a György király és The History Boys ismeretében ez nagy csalódás. A szokásosan lelkendező és a plakátokon kötelezően idézett kritikatöredékek ("a brilliant performance", "a breathtaking experience", "a landslide success", "delightful") mellett olvasható éleslátóan és elfogulatlanul elemző recenzió is ezekről a darabokról (itt és itt).

Amiért mégis érdemes kifizetnünk az egységesen 3600 Ft-ba kerülő jegyeket, az mindenekelőtt a nyelvgyakorlás (emiatt szponzorálja a British Council), továbbá a profi körítés az előadás előtti ajánlókkal, beszélgetésekkel és egyéb extrákkal, valamint a pezsgő londoni kultúrába való betekintés ígérete. A National Theater épületéből ugyan nem sokat látunk, azért jó tudni, hogy a South Bank negyedben, a Temze partján álló izgalmas monstrum 1976 óta szolgál játszóhelyként (3 színpaddal), és épp mostanság zajlik egy átfogó ráncfelvarrás, ami talán művészi vérátömlesztéssel is jár majd.

Június 13-án, csütörtökön azonban egy több szempontból is izgalmas darabbal folytatódik a National Theater-sorozat az Urániában: este nyolctól élőben lesz látható Helen Mirren színpadi visszatérése II. Erzsébet királynőként a Stephen Daldry rendezte The Audience című Peter Morgan-darabban.

Mirren a 2006-ben eljátszotta már a szerepet Stephen Frears A királynő című filmjében, amiért Oscar-díjat is kapott, az Audience azonban II. Erzsébet hetente egy alkalommal tartott privát beszélgetéseit, meghallgatásait mutatja be miniszterelnökeivel, hatvan évet ölelve fel, Churchilltől egészen Cameronig.

Az előadást 14-én felvételről megismétlik, hét órakor.

Hegedűs Róbert