Egyfelvonás

Egy elmebeteg nő naplója (Csáth Géza írásai alapján) – A szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a Thália Színház közös produkciója

Csáth Géza idegorvosi munkásságának fő dokumentuma az Egy elmebeteg nő naplója, egy paranoiás nő kórképe, amely részben szakszöveg, részben a Gizella nevű nő látomásos, irodalmi igényű naplója. Ebből a szövegből és a szépíró Csáth novelláiból írta meg előadása szövegkönyvét a rendező Dömötör András Brestyánszki Boros Rozáliával együtt.

G. Erdélyi Hermina (Gizella) és Pálfi Ervin (Csáth) – Fotó: Port.hu / Puskel Zsolt

Az emeletes díszlet négy különálló szobájában (kórtermében) tehát hol Gizella számol be arról, hogyan kerítette őt hatalmába a Lény, hol más elmebetegek tevékenykednek; hol őket vizsgálják száz éves, primitív módszereikkel az idegorvosok, hol Csáth beszél kutatásairól; néha pedig két gyerek retteg a homokembertől és kínoz állatokat. Történet persze nincs – a színlap is „merülésként” utal az előadás műfajára –, csakhogy nincs más sem: sem magába szippantó atmoszféra, sem feszültség, sem fizikai, sem teoretikus, sem abszurd színház: semmi, ami akár az értelemre, akár az érzékekre hatna. Csak a különösebb szerkesztési elvek nélkül egymás mögé pakolt szövegek, amelyek hol azért érdektelenek teljesen, mert valós, érthetetlen szakszövegek tele orvosi kifejezésekkel, hol pedig azért, mert pusztán annyit mutatnak meg, hogy az orvosok a betegekhez hasonlóan bolondok, vagy hogy mindenkiben meg lehet a bolondság szikrája. Az elmebeteg nő látomásai egyáltalán nem érdekesek, nem izgalmasak és nem is megrázóak, és ugyanez igaz az orvosok és Csáth okfejtéseire is. A színészek magas szinten bírják mesterségüket – látszik, hogy sok munkával és jó technikával építették fel karaktereiket –, de egyikükről sem hiszem el egy percig sem, hogy elmebeteg vagy megszállott kutató, csak azt, hogy jól játszik elmebeteget vagy megszállott kutatót.

Ralbovszki Csaba és Pesitz Mónika – Fotó: Port.hu / Puskel Zsolt

Akármit is várhat valaki a színháztól – szakmai érdekességet, érdekes történetet, sajátos hangulatot, bármilyen élményt –, azt az Egy elmebeteg nő naplója nem adja meg. Fogalmam sincs, hogy bárkinek – nézőnek, rendezőnek, színházigazgatónak – miért is lehet érdekes ez az előadás.