Egyfelvonás

Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk (Katona József Színház, Kamra)

Ritkán érezni színházban olyan dermedt csendet, mint amilyet A mi osztályunk alatt lehetett szinte tapintani a Kamrában. Tadeusz Słobodzianek darabját nézve nehéz is lenne mást elképzelni: a mind dramaturgiai szempontból, mind a történetet, cselekményt tekintve rendkívül okosan megírt dráma úgy mutatja be Közép-Kelet-Európa elmúlt hetven-nyolcvan évét, hogy elhisszük: ha volt is benne bármi jó, az csak elenyésző lehetett a borzalmakhoz képest. Az akár intézményesülve és német bátorításra, akár saját szorgalomból elkövetett, brutális mészárszékbe, ezrek eleven elégetésébe torkolló, antiszemita pogromokhoz; a mindennapi zsidógyűlölethez; a szovjeteket és a nácikat egyforma lelkesedéssel kiszolgáló, aljas kisemberekhez; a diktatúrákból szabadulva is csak a múlt eltitkolásával vagy a személyes bosszúval foglalkozó egykori elnyomókhoz és elnyomottakhoz képest. És most itt állunk a jelenben, s aki szembe tud nézni a dicstelen, igazságtalanul kegyetlen múlttal, azt azért, aki meg nem, azt azért vágja fejbe a teljes kilátástalanság – érdekes, de a brutálisan szókimondó szövegben talán a legmegindítóbb részek mégis azok, amelyekben az idősebb színészek (főleg Bodnár Erika és Haumann Péter) mélyen emberi fájdalma mutatkozik meg.

Fotók: Katona József Színház / Dömölky Dániel

Máté Gábor hibátlan és úgy a tizedik perctől kezdve folyamatosan irgalmatlanul magas hőfokon izzó előadást rendezett A mi osztályunkból. Az egytől egyig kiváló színészek inkább elmesélik, mintsem eljátsszák életüket; bár ruhájuk megmaradt kisiskolai egyenruhának, életkoruk mindvégig nagyjából annyi, ahány év végül megadatik nekik (a legfiatalabb színész hal meg először, a legidősebb utoljára), s ez a kettősség egyfajta különös, külső nézőpontba helyezi a színészeket. Máté jól ismeri a társulatot, és látszólag abszolút meg is bízik benne: annyi mozgást, cselekményt rendez a visszaemlékezések mellé, amennyire feltétlenül szükség van, s minden mást az éppen beszélő (vagy hallgató) színészek erejére bíz – az arányok pedig az első pár percet leszámítva tökéletesek.

Ha van előadás az idei évadban, amelynek megnézését kötelezővé kéne tenni, hát A mi osztályunk biztosan ilyen.