Egyfelvonás

Daisuke Miura: Castle of Dreams (a tokiói Potudo-ru a Wiener Festwochenen)

Daisuke Miura a legfiatalabb, aki elnyerte a legnagyobb japán színházi elismerést, a Kunio Kushida Díjat. Felrémlik a Pirszinget a kígyónak című könyv írója, az akkor húsz év körüli Kanehara Hitomi – a legfiatalabb, aki elnyerte a legfontosabb japán irodalmi elismerést, az Akutagava-díjat. Nem véletlenül, mert mind a ketten pontosan ugyanazt csinálták: sárba döngölték a tradicionális, teljesítményközpontú japán világképet, ahol a munka, a tanulás, a versenyben való részvétel a legfontosabb, és ahol a nyelv külön szóval jelöli azokat, akik önszántukból nem vagy csak alig dolgoznak. Mindketten ezt a Japánban sokaknak talán ismeretlen és megdöbbentő életformát mutatják be naturalista eszközökkel: a főszereplők a lélektelen szex, a drogok, a bulik és az erőszak.

Fotók: Kunstenfestivaldesarts / Bruno De Tollenaere

Daisuke Miura előadása, amelyet legutóbb Bécsben láthatott a közönség, nem is tesz mást, mint leültet egy olyan szoba ablaka mellé, amelyben nyolc festett hajú, széttetovált fiatal él lepusztult környezetben (a díszlet zseniális), egymás hegyén-hátán, és mindenki mindenkivel kefél, amíg más unalmában a szoba közepén maszturbál, a harmadik meg a videojátékot bámulja a tévéképernyőn (miközben nem is játszik vele), vagy iszik, drogozik, kisollóval ritkítja a fanszőrzetét, a másikat fojtogatja, és így tovább. Hipperrealista előadás ez, és látszólag nincs más célja, mint a (némelyeknek) sokkoló naturalizmuson keresztül megmutatni, hogy létezik ez az embertömeg a társadalom peremén, másrészt, hogy mennyire kiüresedett is az ő életük. Nem érdektelen téma, ha a megvalósítás nem is tökéletes, viszont Európában (és Amerikában) aligha revelatív az ilyesmi, sokszor láttunk már ilyet, és az üres lélekkel, részegen, gépiesen közösülő emberek sem olyan távoliak tőlünk, mint a japán értelmiség tagjaitól. Európában a Castle of Dreams inkább a színházról vet fel kérdéseket: olyasmikről, mint hogy meddig mehet el a naturalizmusban, pornográfiában egy előadás, vagy egyáltalán, hogy meddig színház a színház.

(Köszönet a Trafónak a bécsi utazásért és az előadásért!)