Egyfelvonás

Kia Corthron: Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! (A FÜGE Produkció és a Rákospalotai Leánynevelő Intézet bemutatója)

A kortárs amerikai drámaíró, Kia Corthron itthon eddig be nem mutatott darabja a harlemi „gettó” afroamerikai lakóinak életét mutatja meg érzékenyen, a másik oldalról: a tizenöt évesen terhes lányok, a majdnem analfabéta fizikai munkások és nincstelenséggel küzdő szüleik világa nála emberséggel és jóravaló, értékes emberekkel van tele. Corthron drámájának az adja édes-bús keserűségét, ahogyan finoman megmutatja: ezeknek az embereknek, akik semmivel sem kevesebbek azoknál, akiknek több jutott az életben, más lehetőség híján bele kell törődniük számkivetettségükbe, még akkor is, ha a minden biztonsági előírást semmibe vevő munkahelyek vagy a mérgező hulladékot a környéken leszóró városvezetés hibái a saját vagy szeretteik életébe kerülnek is.

Laki Eleonóra és Jákovics Krisztina – Fotók: Szelepcsényi Ferenc

Érthető és rendkívül szimpatikus hát, hogy a drámát a rákospalotai, kiskorú lányokat befogadó javítóintézet két bentlakójának főszereplésével mutatták be. A két lány pedig bámulatosan jól megtanulta a hosszú szöveget, s a profi színészek is remekelnek (Börcsök Enikő és Kardos Róbert házaspárja kivételesen természetes, hiteles alakítások). Ami létrejött, az tehát egy különleges és jó előadás – a kérdés inkább az, miért az jött létre, ami?

Laki Eleonóra és Börcsök Enikő

Ha érthető is a dráma és a magyar valóság közti párhuzam, miért nem egy jobban rólunk és róluk szóló szöveget vett elő – horribile dictu: íratott valakivel – Schwechtje Mihály rendező, felismerve, hogy az általános tanulságok és életérzések ugyan ismerősek, de a leírt konkrét körülmények és problémafelvetések azért viszonylag távoliak? És egyáltalán, miért egy kész szöveget kellett bemagolniuk a lányoknak? Hiszen nem az az érdekes, hogy két nevelőintézeti kamasz hogyan állja meg a helyét színészként, hanem az, hogy nevelőintézeti kamaszokként hogyan viszonyulnak a számukra is alighanem ismerős problémákhoz, mit tudnak hozzátenni, hogyan tudnak reflektálni rájuk.

Józan László és Laki Eleonóra

A helyszín és a szereplők „különlegessége” így csak a mondanivaló értelmezését segíti, és – valljuk be – egzotikumot ad; igazán érdekes, hasznos és rendkívüli az lett volna, ha valamilyen, a lányokra épülő workshop, drámapedagógiai foglalkozássorozat során született volna meg egy személyes témájú és hangvételű előadás, netán nem csak két-három intézeti lánnyal, hanem sokkal többel. A kamaszokra épülve, nem csak használva őket.

Lájkold az Egyfelvonást a Facebookon is!