Nem nosztalgiázik a Csinibaba

0 Komment
0 Reblog

Márton Gyula: Csinibaba (a Győri Nemzeti Színház előadása a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon)

Az emblematikus Tímár Péter-film, a Csinibaba alapjául szolgáló eredeti darab színpadi ősbemutatójában a rendező legfontosabb és legszimpatikusabb döntése az volt, hogy nem próbálta rekonstruálni a moziverzió sikeréhez nagymértékben hozzájáruló egyedi filmes, formai trükköket, s a vásznon látott világnak olyan megejtően különös atmoszférát adó gyorsított, lassított vagy visszafelé játszott mozdulatokat erős rendezői koncepcióval kívánta pótolni. Kszel Attila rendezésében a Csinibaba elkerüli ugyanis a legfőbb csapdát, és nem válik nosztalgikus, giccsesen bájos múltidézéssé, hanem a hatvanas évek politikai berendezkedésének fájóbb magánéleti tükröződéseire koncentrálva, a filmben felbukkant bánat-okokat még jó néhánnyal megtoldva és a szabadságvágyat vezérlőelvvé emelve elkeseredett, visszamenőleges rendszerkritikává válik. Ez pedig – mármint a határozott és kidolgozott gondolat felbukkanása egy megannyi slágert felvonultató, nyári, szabadtéri színpadi zenés vígjátékban – üdítőbben hat, mint egy gyors és hideg éjszakai zápor.

Az előadás ugyanakkor mégis túl szerteágazó és dagályos ahhoz, hogy a hatvanas évekbeli Ki mit tud?-on fellépő, nyugat felé vágyakozó együttes fő történetén és megannyi korrajzfestő mellékszálon keresztül valóban egy határozott irányba tartó produkció születhessen. A rendkívül túlnyújtott – három órás – előadás második felvonásának egy jelentős része például nem más, mint pármondatos összekötések füzére egy-egy újabb sláger között; a néha egészen oda nem illő dalok már-már azt a látszatot keltik, hogy a Ki mit tud? nem csak cselekményszál, de maga az előadás. Ráadásul mindvégig túl nehéz feladatnak bizonyul rátalálni egy igazán emlékezetes hangú énekesre, s a zenekarvezető is igen erős kézzel fogja vissza a zenészek lendületét; de egészen meghökkentő a kultikus "Kicsit szomorkás a hangulatom" sramlis lakodalmasítása is.

A túl sok dal pedig igencsak gyengíti a kohéziót az amúgy is laza szálon kötődő történetszálak közt, ráadásul a rengeteg mellékszereplő egy része kevéssé kidolgozott jelleme miatt felismerhetetlen marad, még inkább növelve így a zavart. Pedig az előadásban jelen vannak olyan fontos cselekményszálak, mint az erőművész-történet beteljesülhetetlen szerelmi szála és kudarcos szabadságakarása, vagy a fiatalok elkeseredése a rendszer falainak pusztán látszólagos áttörhetősége miatt. Ha a rendező jobban koncentrált volna ezekre, s nem engedte volna elveszni őket a slágerrengetegben, akkor egy kifejezetten érdekes szemléletmódú és önmagában is érvényes előadás jöhetett volna létre.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés