A Nemzeti társulata nagyító alatt

0 Komment
0 Reblog

Csehov: Sirály (Nemzeti Színház)

Tenki Réka, akire minden rendező Nyina, a bájos, de bukásra kódolt színésznő szerepét osztotta volna, olyan csodálatosan játssza el az életét gyászoló, huszonévesen már vagy hatvan évnyi bánattól görnyedő Mását, hogy akár már miatta megérné megnézni Alföldi Róbert Sirály-rendezését a Nemzetiben. Amikor az előadás legelején először ránéz titkolt szerelmére, Trepljovra, majd röviddel utána Nyinára, akibe viszont Trepljov szerelmes – mert ebben a drámában az a tragédia, hogy senki nem azt akarja szeretni, akit jó lenne szeretnie –, abban a két pillantásban benne van egy egészen pontosan megrajzolt jellem: a nőé, aki annyira mélyen szeret egy férfit, és közben annyira nem szereti saját magát, hogy vetélytársára nem is haraggal, hanem csodálattal tekint, mert csakis a férfi szeretetét, s így magát a férfit látja benne.

Tenki Réka, Fehér Tibor – Fotók: Znamenák István

Alföldi rendezése az ilyen alakításoktól lesz nagyon jó; a rendezői gondolat – hogy ez a Sirály egy színházról és a színházról, a színészekről, a színjátszásról szól – csak másodhegedűsnek tűnik az előadásban a megannyi remek színész, a szituációk sebészien pontos elemzése, a jellemek hallatlanul gondos kicsomagolása mellett. Alföldi rendezése – bár egyes jelenetek ironikusan túlzó expresszivitásán látszik, hogy hatott rá a színházában többször is rendező Andrei Şerban eszköztára – kifejezetten visszafogott; kulcsa nem az átértelmezés vagy az újraértelmezés, hanem egyszerűen az értelmezés. (Újra csak a legutolsó jelenetet gondolta: a végső, finoman, épp csak érthetően megjelenített csattanó logikus és jól következik az eddigiekből, Trepljov előadásbeli erőszakosságából.)


Tompos Kátya, Farkas Dénes

A Nemzeti előadásában pontosan érthető – mert a színészek és a rendező érthetővé tudják tenni – minden konfliktus, minden cselekedet vagy érzés motivációja, minden személyiség összetettsége. Básti Juli Arkagyinájának a hosszú évek során tökéletesen ellenállhatatlanra csiszolt dominanciája mindenki felett; Tompos Kátya Nyinájának kamaszos szűklátókörűsége, ahogyan észre sem veszi az élet azon részeit, amelyekről nem gondolja, hogy a legegyenesebb úton vezetnek a vágyott csillogás felé; Kulka János Dornjának cinikus, öntelt és főképp felelősségtaszító egocentrikussága; Blaskó Péter Szorinjának kétségbeesett, tragikomikus vergődése azért, hogy emberszámba vegyék; Szarvas József jószágintézőjének kisstílű kéjdiktatúrája a maga kis szemétdombján. Csak Farkas Dénes nem tudja komolyan venni, belülről eljátszani Trepljovot: sem felmondott színház-esztétikai elvei mögött nincs meggyőződés, sem kapcsolataiban nincs valódi fájdalom, valódi sértettség.


Földi Ádám, Tenki Réka, Básti Juli, Fehér Tibor, Szarvas József, Blaskó Péter

Persze Tenki Réka, az addigra már végképp megtört Tenki Réka az, aki különösen hatásossá és fájdalmassá tudja tenni a záróképet – nem csak, mert a búcsúzással egy színház is búcsúzik, de azért is, mert általuk, a remek társulat által mindaz, ami ebben a három órában a színpadon történt, igazán komoly és jelentős tudott lenni.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés