Egyfelvonás

Paul Claudel - Arthur Honegger: Johanna a máglyán (Nemzeti Színház)

Vidnyánszky Attila egy színházi értelemben igen alacsony színvonalú kinyilatkoztatás, a saját színházfoglalását színpadra állító Vitéz lélek bemutatása után mintha vissza kívánna térni ahhoz, amiben igazán jó: a látomásos erejű, grandiózus látványvilágú, korántsem csak a tudatra ható, hangsúlyosan összművészeti előadásokhoz.

A Johanna a máglyán című oratórium nagy része ebben a szellemben készült: Olekszandr Bilozub csodálatosan impozáns, az előadással együtt élő-mozgó-vibráló díszletében jó félszáz statiszta felel az álomszerűen hömpölygő összképért, Bozsik Yvette táncosai a szüntelen változékonyságért, miközben Honegger zenéjét a színpad előterében szimfonikus zenekar szólaltatja meg.

Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

Különböző testnedvek fröccsentek rád a színházban? Végigtelefonálta az előadást a melletted ülő, és még ő volt felháborodva, amikor rászóltál? Valaki belehorkolt az előadás leggyönyörűbb, könnyfakasztóan szép jelenetébe? Szavazz, hol szeretsz ülni a színházban, és írd meg a legextrémebb élményeidet!

Képünk illusztráció - Fotó: Tuba Zoltán / Origo

Tasnádi István: Memo - A felejtés nélküli ember (Szegedi Nemzeti Színház)

Különös, háromrétegű hibrid Tasnádi István új darabjának ősbemutatója a Szegedi Nemzeti Színházban. Adott a dráma szövege, Bodolay rendezése és az előadás zenéje - és ez a három olyan élesen válik el egymástól, mintha egyiknek soha nem is lett volna semmi köze a másikhoz. De a zenehasználat legalább érthető: noha az Illés, a Metró és az Omega hatvanas-hetvenes évekbeli slágerei és a bemutató között legfeljebb nagy jóindulattal lehet bármiféle kapcsolódási pontot találni, mégis: valamivel csak el kell adni a jegyeket, ha már a színház volt olyan szimpatikusan merész, hogy vállalta egy kortárs és a siker szempontjából még nem tesztelt magyar dráma műsorra tűzését. A slágerek beleerőltetése a Memóba felfogható tehát akár a nemes misszió árának - jó is lenne, ha ez lenne az előadás legkomolyabb problémája.

Fotók: Szegedi Nemzeti Színház

Justine - de Sade márki regénye alapján színpadra alkalmazta Szabó-Székely Ármin (a Trafó és a Füge Produkció bemutatója)

Sade márki perverzen szókimondó, erkölcstelenségtani példázatából készülhetne tabudöntögetően sokkoló színházi előadás - Kálmán Eszter rendező ehelyett a komolytalanságig szatirikus, sokszorosan idézőjeles, polgárpukkasztó diákcsínnyé formálta a márki sötét fantáziaszüleményét. Egy fájdalmasan szórakoztató, okosan bugyuta, szintipop-operában megírt, csípős humorú diákcsínnyé.

Gergely Katalin, Gera Marina - Fotó: Jekken Péter - peterpress.com

Bródy Sándor: A tanítónő (Miskolci Nemzeti Színház)

Számomra a magyar irodalom legellentmondásosabb drámája Bródy Sándor A tanítónője. Mert egyrészt nincs még egy olyan klasszikus darab, ami ennyire pontosan és máig minden ízében aktuálisan bemutatja, milyen gátlástalanul használják a hatalom birtokosai pozíciójukat saját érdekeikben, és eközben micsoda képmutatással prédikálnak a közjóról. Hogy mennyire természetes - nem csak a darab keletkezése idején, a múlt század elején, de mindmáig -, hogy a kicsapongó férfit soha nem büntetik, de a célpontjául választott nőt akár akkor is kurvának kiáltják ki, ha még csak az ostromnak sem engedett; vagy hogy mennyire kiszolgáltatott egy alacsony beosztású nő egy csupa férfiből álló hatalmi csoporttal szemben.

De 2013 végén, Miskolcon az egyenesen mellbevágó, amikor a "szemforgató, hamis papok" a tűzbe dobják "a zsidó Zola" egy fiókban talált könyvét - noha a bemutató a városban november közepén megesett, náci könyvégetés előtt volt.

Lovas Rozi, Szőcs Artur - Fotók: Éder Vera

A hosszabbik út (a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság előadása Nick Hornby regénye alapján) - 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle a Marczibányi Téri Művelődési központban

Hogy Nick Hornby igazán nagy író, az csak azért nem közismert tény, mert túl kevesen olvasták a Hosszú út lefelé című regényét négy emberről, akik ugyanazon az éjszakán, ugyanannak a toronyháznak a tetejéről leugorva akarják megölni magukat, de az abszurd helyzet végül botcsinálta önsegítő körré kovácsolja őket. Ebből a szövegből formált a hazai színházi nevelés egyik zászlóshajója, a Kerekasztal a Szputnyik közreműködésével tizenhét-tizennyolc éves kamaszok számára tantermi színházi játékot. Persze nem Hornby a lényeg, hanem a közös gondolkodás azon, hogy mi is tudja, tudhatná kirángatni az embert a kríziseiből, hogy mi az az életben, amihez fordulni lehet a legreménytelenebb helyzetekben, és hogy mire lehet jó egy közösség ereje, ugyanakkor hogyan lehet fojtogató is egy efféle kötelék.

Farkas Attila, Hajós Zsuzsa, Fábián Gábor, Hay Anna - Fotó: Kaposi László

Mohácsi István - Mohácsi János: A csillagos ég, avagy a nemzetközi sikerre való tekintet (Radnóti Színház)

Miről beszéljen a színház, amikor éppenséggel magáról a színházról akar beszélni, ha nem arról, hogy hogyan kényszeríti, kényszerítheti a teljes önfeladásra és vállalhatatlan megalkuvásokra a mai Magyarországon a színészeket, társulatokat, igazgatókat a politikai akarat, a behódolás kikényszeríthetősége, az elveket felülíró megfelelési vágy. Vagy arról, hogy mi magunk vagyunk csak, akik kiránthatnánk a színházat mint olyat a gödörből, mert más úgysem siet a segítségünkre, így csak a miénk a felelősség.

Minderről gondolkodik Mohácsi János és Mohácsi István új előadása, A csillagos ég is a Radnótiban, olyannyira, hogy ezeknek a fontos, őszinte és nem utolsósorban bátor állításoknak a rendező és az író még az előadás kidolgozottságát is aláveti.

Szervét Tibor, Schneider Zoltán, Pál András, Szávai Viktória - Fotók: MTI / Mohai Balázs

Ismét megrendezik a magyar nyelvű színház egyik leginkább figyelemre méltó találkozóját, a Kortárs Drámafesztivált Budapesten. Felsorakozik (teljes program >>) a budapesti független színjátszás legjava, újra be lehet jutni ritkán látható, teltházas előadásokra, de a soha vissza nem térő alkalom a meghívott határon túli magyar társulatok vendégszereplése. Mindennek mintegy felvezetéseképpen pár nappal korábban eljön a Katonába Pintér Béla klasszikusa is, a Parasztopera egy remek temesvári feldolgozásban - ebből mutatunk meg egy részletet.

Parasztopera - Fotók: Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán (Kaposvári Csiky Gergely Színház)

A három világvallásról és az azok közötti ellenségeskedés haszontalanságáról még soha nem írtak találóbb parabolát, mint amit Lessing 1779-es drámája tett igazán széles körben ismertté. Eszerint létezett egy gyűrű, amelynek viselőjét isten és ember is szerette, és amelyet minden apa a legkedvesebb fiának adott tovább. Egyszer azonban egy férfi nem tudott dönteni három fia között, így készíttetett még két, az eredetitől tökéletesen megkülönböztethetetlen másolatot, és mindhárom fiúnak adott egy-egy gyűrűt. Ők persze ki akarták deríteni, hogy melyik az egy és igaz, de mivel ez lehetetlen volt, a felkért bíró azt tanácsolta nekik: inkább dolgozzanak mindhárman azon, hogy méltók legyenek isten és ember szeretetére, mintsem, hogy egymással háborúzzanak.

Spindler Béla, Mészáros Sára - Fotók: Memlaur Imre

Ganymed Goes Europe (Szépművészeti Múzeum)

Nincs is jobb, mint amikor a színház kimozdul a színház épületéből: jöjjön létre előadás akár egy buszban, akár az utcán, akár egy múzeum tereiben, a néző máris másfajta figyelemmel fordul felé. (Aztán ebből persze ugyanúgy lehet fantasztikus élmény, mint teljes kudarc - ez nem függ a helytől.) A Wenn es soweit ist nevű társulat által a bécsi Kunsthistorisches Museumban indult "Ganümédesz-projekt" a szépművészettel és a prózairodalommal hozza össze a színházat: egy múzeum festményei előtt az azok ihletéséből született novellákat színészek mondják el. A három művészeti ág játékos vagy feszültségteli egymásra hatásából, a befogadási szokások különbözőségéből pedig sajátos és egészen újszerű élmény keveredik ki, amely önmagában is izgalmas vibrálással tölti meg a kezdeményezés budapesti állomásán a Szépművészeti Múzeumot.

Szikszai Rémusz - Fotó: Szesztay Csanád