A magyar nyelvet kéne elfelejteni

0 Komment
0 Reblog

Kárpáti Péter: Hungari (A HOPPart Társulat előadása a Trafóban)

Talán pont azért nem születik túl sok színházi előadás a legfontosabb, állandóan fennálló társadalmi problémákról - a cigányság helyzete az országban, a mélyszegénységben élők gondjai, a nők társadalmi státusza és jogai -, mert azok folyamatosan, különösebb változás nélkül vannak jelen a mindennapokban. Ezzel szemben az ország traumaszerű változásai hirtelenségük miatt ökölcsapásként visszhangoznak mindenütt, hogy csak az nem hallja meg, aki betömte a fülét; alighanem ezért készült csak ebben az évadban kis túlzással több előadás a magyarok kivándorlásáról, mint az elmúlt öt évben a cigányságról összesen.

Szilágyi Katalin, Kiss Diána Magdolna - Fotók: Nagy Gergő

Ledöntik a civilizáció falait

0 Komment
0 Reblog

Makszim Gorkij - Radnai Annamária: Fényevők (Katona József Színház)

"Új formák kellenek. Új formák, és ha azok nincsenek, akkor inkább ne is legyen semmi." Nem akarok Kosztya Trepljovra hasonlítani Csehov Sirályából, és nem akarom azt mondani - sem azt gondolni -, hogy a színháznak csak akkor van értelme, ha folyamatosan meghaladja korábbi önmagát, ha mindig a kortárs formai újítások tükrében értelmezi újra magát, ha minden alkalommal mást és máshogyan akar megmutatni, mint amit már láttunk. Mégis azokat az előadásokat tartom igazán izgalmasaknak, amelyekről már elbeszélésmódjuk, formaviláguk, az általuk beszélt színházi nyelv alapján is látszik, hogy nem készülhettek volna öt, tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt.

Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Kocsis Gergely - Fotók: Szilágyi Lenke

Ha tetszik, ha nem, az egy fasz

0 Komment
0 Reblog

Arisztophanész: Lüszisztraté (Sanyi és Aranka Színház)

Magyarországon Arisztophanész 2400 éves komédiáját, a világ első feminista drámáját épp olyan kevésszer tűzik műsoraikra a színházak, mint a világirodalom többi, feministának nevezhető darabját, még annak ellenére is, hogy a Lüszisztraté egyrészt igazi klasszikus, másrészt hogy pacifista szatíraként is tökéletesen megáll a lábán. Ezért jó egyrészt, és ezért szomorú másrészt, hogy Lukáts Andor, a ferencvárosi Sanyi és Aranka Színház vezetője beavató-színházi sorozatában műsorára tűzte ezt a színdarabot a háborút megelégelő, az Akropoliszt elfoglaló és ágyékukat a békeszerződés aláírásáig férjeiktől megvonó nőkről.

Tóth Ildikó, Nagy Dániel Viktor - Fotók: Karsai György

A borbély (a Katona József Színház, a Mozgó Ház Alapítvány, az Orlai Produkciós Iroda és a Természetes Vészek Kollektíva közös előadása)

A borbélyról, a fodrászról mindenki tud valamit, de mindenki csak egy kis mozaikdarabnyit a nagy egészből: a hajvágásra érkező kuncsaft valamivel hosszabb részt hall a fecsegő mester élettörténetéből, a gyors borotválásra érkező csak pár mondatnyit. Kivéve persze, ha a borbély nagyközönség előtt dolgozik, mert színház az egész szalonja, és néző benne minden férfi és nő. Mint a Katona József Színház és még megannyi közreműködő monodrámájában, amit Bán János ad elő egy eddig használaton kívüli, Kossuth Lajos úti üzlethelyiségben. Egy-két néző szakáll nélkül megy haza, néhányan nem váltanak jegyet, csak a kirakat túloldaláról bámulnak, a borbély meg nyír, és beszél.

Bán János - Fotók: Dömölky Dániel

Jogállamban élünk még?

0 Komment
0 Reblog

Tasnádi István: Közellenség (Magyar Színház)

"Ne feledd, tronkai Vencel, olyan államban élünk, ahol egy kupec is
érvényesítheti a jogait, akár egy úrral szemben is, ha nála az igazság!"

Az ember addig érezheti magát biztonságban egy jogállamban - vagy addig érezheti úgy bizonyosan, hogy jogállamban él -, ameddig neki is pont ugyanannyi esélye van a méltányos jogorvoslatra, mint a legfelső társadalmi réteg tagjainak. És addig érezheti úgy, hogy a sorsáról olyan hatalmasok döntenek, akik valóban méltóak a jogállam vezetésére, amíg még ővelük szemben is van esély a jogorvoslatra, mert azok sem állnak felül a törvényeken, akik azokat meghozzák. Minden olyan országban és minden olyan időpontban, ahol és amikor az emberek hite meginog mindezekben, jó döntés Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály-történetét játszania a színházaknak - vagy valamelyik ez alapján készült drámát. Legjobb esetben Tasnádi István Közellenségét.

Losonczi Kata - Fotók: Amdala.hu / Juhász Melinda, Dóka Attila

A franc se akar gyereket nevelni

1 Komment
0 Reblog

Vinnai András: Furnitur (TÁP Színház)

Gyerekkel bővíteni a családot feltétlenül jó; elhagyni a gyereket és a feleséget feltétlenül rossz. Olyan bebetonozott állítások ezek, amelyek igazságát akár csak a vita kedvért megkérdőjelezni is a legdurvább blaszfémiával felérő tabu. De hát mi törje meg az ilyen tabukat, ha nem a színház?

Radnai Márk, Gergely Katalin - Fotók: Vermes Kata

Egy lepkeszárny súlya

0 Komment
0 Reblog

Mohácsi István - Mohácsi János: A képzelt beteg (Örkény Színház)

A Molière-művet elsősorban címként, másodsorban ihletet és kiinduló pontot adó forrásként használó három és negyed órás Mohácsi-előadás, A képzelt beteg az Örkény Színházban jó három óráig nem szól semmiről. Vagyis persze szól mindenféléről -, főképp szerelmi könnyedségekről és néha nehézségekről, meg a betegség helyett inkább a darabkezdetkor megjelent és hamari visszatértét bejelentő Haláltól rettegő Argan úrról -, csak mondani nem akar semmit. Vagy legalábbis semmi komolyat, tartalmasat, mélyet, jelentőset. Semmi olyasmit, ami miatt az ember - vagy az emberek kis, de el nem hanyagolható része - színházba szeret járni.

Gálffi László, Szandtner Anna - Fotók: Gordon Eszter

A pokol – az a többi néző

0 Komment
0 Reblog

Mi lesz abból, ha egy csapat iskolás beül a kocsmába az előadás előtt? Mit tesz a néző, ha megéhezik a színházban? Tényleg nem futja a Katona József Színháznak egy tisztességes vízpumpa-fogóra? Az Egyfelvonás olvasóinak legjobb nézőtéri történeteiből válogattunk.

Nézők nélkül biztonságosabb? - Fotó: MTI / Kollányi Péter

A magyarnak egy ellensége van

0 Komment
0 Reblog

Brestyánszki Boros Rozália: Vörös (a szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a Katona Jószef Színház előadása a Kamrában)

Mikes Éva írása

Noha történelmünk során álltunk szemben tatárral, törökkel, orosszal, némettel - legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk: örökös belső széthúzásainkkal, egymásnak feszüléseinkkel, gyűlölködésünkkel. És ugyanezt fordítjuk mindenki más ellen is. A Vörös című előadás is ezt ordítja: mikor lesz már elég a gyűlöletből? Mikor vállaljuk végre a szembenézést? És nem enged felejteni.

Fotók: Szigetváry Zsolt (MTI)

Pukiporral győzik le az elnököt

0 Komment
0 Reblog

Jo Nesbø - Petrikovics Edit - Kárpáti Péter: Doktor Proktor és a Holdkaméleonok (Kolibri Színház)

Ritka az olyan mese, mint a norvég krimibestseller-szerző és meseíró, Jo Nesbø Doktor Proktor-sorozatának harmadik kötetéből készült darab a Kolibri Színházban. Ritkaság, hogy egy gyerekelőadás egyszerre tudjon ilyen pontosan ennyire fontos mondandót megfogalmazni a gyerek és a felnőtt nézők számára is, ráadásul úgy, hogy a két réteg harmonikusan legyen jelen egymás mellett, és egyik korosztály számára se nehezítse meg a megértést egyfelől, vagy bagatellizálja az állításait másfelől.

Bárdi Gergő, Tóth József, Andrusko Marcella - Fotók: Tóth Berta

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés