A Pécsi Országos Színházi Találkozó történetében soha nem történt még meg kortárs szerzővel az, ami idén Székely Csabával: a drámaírónak öt különböző színdarabja szerepel valamilyen formában a fesztiválon. Az erdélyi szerző ugyanakkor váltig állítja: eddig sem tudott, és még most sem tud drámát írni.

Székely Csaba - Fotó: MTI

A POSZT versenyprogramjában szerepel a marosvásárhelyi Alkésztisz-átiratod és a pécsi-kaposvári Bányavakság, a Nyílt Fórum felolvasószínházként mutatja be a Vitéz Mihályt, és versenyen kívül adják elő a marosvásárhelyi Szeretik a banánt, elvtársak? című előadásodat és a pécsi Bányavirágot. Érzed ennek a fokozott jelenlétnek a súlyát?

Megmondom őszintén, nem gondolkodtam azon, hogy ennek van-e valamiféle többletjelentése. Inkább fordítva tudom megközelíteni a kérdést: ha valami nem szerepel valahol, az nem esik jól. Például a DESZKÁ-ra nem válogattak be egy darabot sem tőlem, pedig az állítólag a kortárs magyar drámák fesztiválja, és állítólag én is kortárs magyar drámával foglalkozom; értetlenül néztem, hogy bár volt négy bemutatóm, egyiket sem hívták meg. Ennek ellenére azon nem gondolkodom, hogy milyen, amikor viszont meghívják őket. Ez egy történet folytatása: négy évvel ezelőtt szerepelt először a Nyílt Fórum felolvasószínházában a Bányavirág, és attól fogva egyre több mindent hívtak meg tőlem a POSZT-ra, és egyre többet voltam itt én is. Szeretem a POSZT-ot, és úgy tűnik, a POSZT is szeret engem.

Spiró Györgynek egyszer gyors egymásutánban akarták bemutatni egy drámáját több színházban is, de mivel úgy érezte, ez nem tesz jót egy szerzőnek, nem járult hozzá minden bemutatóhoz.

Ezt én nem tapasztaltam annyira intenzíven, mert nem egy drámámat mutatták be sokszor, bár a Bányavirágnak három-négy év alatt öt bemutatója volt. De az valahol természetes, vagy legalábbis annak kéne lennie, hogy ha egy szerző ír egy darabot, azt megforgassa pár színház, aztán lefordítsák, és elvigyék külföldre is. Az mondjuk lehet átlátszó egy sikerdarab esetében, ha egy színház, aminek egyébként nem szokott sikere lenni, előveszi azt a drámát, hogy most akkor legyen. Ez előfordulhat – de nem mondom, hogy velem már megesett. Működniük kell a színházi folyamatoknak; természetesnek kell lennie annak is, hogy ha bemutatnak egy új darabot, arról megjelenjen pár kritika – de van, hogy ez sincs így.

Fotó: Simara László

Lehetséges, hogy az ilyesfajta gyors siker miatt egy drámaíró a nagy tapsban elfelejtse a saját hibáit, és elhiggye, hogy jobb, mint amennyire valóban jó?

Ha eljutsz oda, hogy több darabodat is játsszák, az azt is jelenti, hogy le tudsz ülni és meg tudsz írni egy darabot olyan szinten, hogy azt színházak bemutassák. Ha erre képes vagy, akkor van benned egy erős alkotói önfegyelem, önkontroll, és ha ez működik, akkor az megnyilatkozik az élet más területein is, és remélhetőleg nem lesz belőled egy beképzelt, hülye pukkancs. Akikkel megtörténhet, hogy az egekbe szállnak, ott van valami gond már magával a darabbal is. Ott valami szerencse kellett, hogy történjen.

Hatással volt rád a drámáid rengeteg színházi bemutatója?

Másképp írok, mint eleinte: jobban figyelek arra, hogy a mondataimat színészeknek kell mondania és rendezőknek kell kezelnie. Igyekszem erre rásegíteni. Emberileg vagy alkotóilag pedig, ha nem figyeltek volna rám ennyire, lehet, hogy nem folytattam volna olyan intenzíven az írást, mint ahogy most teszem. Ha nincsenek ezek a visszajelzések, valószínűleg csak a Bánya-trilógiát írom meg, aztán befejezem.

Euripidész - Székely Csaba: Alkésztisz (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat) - Fotó: Rab Zoltán

Négy év alatt, amióta visszajáró meghívott vagy a POSZT-on, éreztél valamilyen változást? Viharos négy év volt ez.

A saját bőrömön nem tapasztaltam változást, körülbelül ugyanazokkal az emberekkel vagyok kapcsolatban, akikkel az elején is. A tulajdonosváltásokról vagy az egész színházi életet érintő kérdésekről én is a sajtóban olvasok.

És szerinted kellene változnia valaminek?

Legfeljebb apróságoknak: jó lenne, ha minden előadás angol felirattal menne. Rengeteg a turista, ha ők beülnek a színházba, nekik is érteniük kéne valamit. Jó lenne nemzetközibbé tenni az egészet.

Elégedett vagy a határon túli színházak részvételével a fesztiválon?

A határon túli színházak körülbelül olyan helyzetben vannak, mint Magyarországon a vidéki színházak: nagyon távol esnek Budapesttől, kisközösségekhez szólnak, és olyan követelményeknek kell megfelelniük, amilyeneknek a regionális színházaknak. Van néhány olyan határon túli színház, amelyik nem igyekszik kiszolgálni a közönséget, hanem egy másfajta színházesztétikai igény kielégítésére törekszik; ezek szoktak a nemzetközi fesztiválokon szerepelni. A többi színház háttérbe szorul, és a magyarországi szakma nem ismeri meg őket. Úgyhogy nem a POSZT-tal kapcsolatban lenne jó változtatni: jó lenne, ha a bemutatók vándorolnának, és a határon túliak megmutatkozhatnának Budapesten, nálunk pedig a vidéki színházak, hogy lássa őket a szakma és a közönség is.

Fotó: Simara László

Persze az Alkésztisznek is van humora, de ez a halál elfogadásáról és önfeláldozásról szóló dráma mégis egész más regiszterben szólal meg, mint a Bánya-drámáid. A közönség ugyanúgy fogadja az újabb szövegeidet, mint azokat, amik alapján megismertek?

Olvastam egy csalódott blogbejegyzést, hogy valaki beült az Alkésztiszre, és egy életre megbánta, mert egy horrort látott. Vannak prekoncepciók, de ez már a Bánya-trilógiával is működött: aki csak a Bányavirágot látta, meg fog lepődni, ha megnézi a Bányavizet.

Volt olyan konkrét célod, hogy a Bánya-trilógia után szándékosan máshogyan szólalj meg az új drámáidban?

Próbáltam eltávolodni a nyelvezettől, mert már nagyon untam. És egyúttal a csehoviságtól, az ihletforrástól is távolabb akartam kerülni – bár az Alkésztisz még elég csehovi, de a többi már nem. A mögöttes dolgok tekintetében is valami egész mást akartam csinálni, de azt hiszem, ez teljesen természetes: lendületben kell maradni, de ha ugyanazt folytatod tovább, akkor azt érzed, hogy egy helyben maradtál.

Székely Csaba: Bányavakság (Csiky Gergely Színház, Kaposvár - Pécsi Nemzeti Színház) - Fotó: Körtvélyesi László

Úgy érzed, ugyanolyan jól birtoklod ezt a másfajta világot, mint a Bányavidékét?

Ha írok egy darabot, nem tudom, hogy az jó-e vagy sem, és ez ugyanígy volt a Bánya-trilógia idején is. Ugyanúgy kínlódom a szöveg megszületésekor, mint korábban: nem arról van szó, hogy már tudok drámát írni, és kirázom az ujjamból, hanem minden jelenetnél azon gondolkodom, hogy nagyon szar-e, és ki fogja-e dobni azonnal a rendező. És ez a bizonytalanságom át is ragad a rendezőkre, akik mindig meg is mondják, ha valami nem jó, ha valahol át kell írni a szöveget. Ez választ is ad arra a kérdésre, hogy mi van a Bánya-drámák után: még mindig nem tudok drámát írni. Dolgoznom kell rajta, hogy sikerüljön.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés