Ha tetszik, ha nem, az egy fasz

0 Komment
0 Reblog

Arisztophanész: Lüszisztraté (Sanyi és Aranka Színház)

Magyarországon Arisztophanész 2400 éves komédiáját, a világ első feminista drámáját épp olyan kevésszer tűzik műsoraikra a színházak, mint a világirodalom többi, feministának nevezhető darabját, még annak ellenére is, hogy a Lüszisztraté egyrészt igazi klasszikus, másrészt hogy pacifista szatíraként is tökéletesen megáll a lábán. Ezért jó egyrészt, és ezért szomorú másrészt, hogy Lukáts Andor, a ferencvárosi Sanyi és Aranka Színház vezetője beavató-színházi sorozatában műsorára tűzte ezt a színdarabot a háborút megelégelő, az Akropoliszt elfoglaló és ágyékukat a békeszerződés aláírásáig férjeiktől megvonó nőkről.

Tóth Ildikó, Nagy Dániel Viktor - Fotók: Karsai György

Jó, mert ez egy remek komédia, ami megérdemli, hogy figyelem irányuljon rá (utoljára 2010-ben mutatta be – remekül – egy aprócska független társulat) –, és rossz, mert a Sanyi és Aranka Színház sem játssza el. Mert ez a beavató-színházi előadás inkább beavató-esemény, mintsem színházi előadás: a színészek valamelyes dramatizálás mellett papírból olvassák a szövegüket, és csak részleteket adnak elő a Lüszisztratéból. A hangsúly inkább Karsai György professzor közbefűzött dráma- és kontextus-elemzésén, -értelmezésén van.

Andrusko Marcella, Székely Rozi, Móga Piri, Tóth Ildikó, Nagy Dániel Viktor

Az viszont garantáltan minden igényt kielégít. Karsai – úgy tűnik – minden részletre kiterjedő ismeretanyagot próbál átadni, kezdve az újabb, Szepes Erika-féle fordítás ismertetésével: míg az arcpirítóan szabad szájú darabról korábbi, patinás fordításaiban épp a szabad szájúság az utolsó, ami eszünkbe juthat, addig Szepes nem szemérmeskedik, és ahol a szexmegvonással járó békehadjáratot vezető Lüszisztraté azt mondja, „le kell mondanunk a faszról”, ott éppen az szerepel, amit Arisztophanész odaírt: és ez, ha tetszik, ha nem, a fasz. (Lukáts rendezésével kajánul fel is erősíti a fordításelméleti érdekesség hatását: pont úgy vágja el a jelenetet, hogy aztán muszáj legyen újra elismételni a lényeget.) De Karsai beszél úgy az ókori ősbemutató formai sajátosságairól, mint a ma már aligha érthető utalásokról, szójátékokról, és persze az egyes jelenetek, cselekményszálak szavakon túli értelméről is – olyannyira, hogy a komédia rejtett tragikumának elemzésével paradox módon az esztéta hoz el egy kisebb katarzist a színházi előadásba.

A színikritikus-tanár Karsai itt ráadásul „belejátszik” az előadásba, hiszen mindenki élően reagál mindenkire. Lukáts Andor ezt kissé még túlzásba is viszi: itt-ott már modoros, ahogyan például a színészek felháborodást mímelnek, amiért Karsai „a legrosszabbkor” szakítja félbe a játékot, vagy ahogyan begyakoroltnak tűnő spontaneitással kommentálják a másik teljesítményét. Lukáts persze jól ismeri fel, hogy mindezekre valamilyen szinten szükség van ahhoz, hogy egyrészt az előadás két része szervesülhessen, másrészt, hogy minél messzebbről kerülje az iskolásság látszatát – s ez egy-egy visszafogottabb önreflexióban sikerül is.

Székely Rozi, Tóth Ildikó, Nagy Dániel Viktor

A Lüszisztratéról szóló tanórából aligha lehetne elképzelni ennél érdekesebbet, szórakoztatóbbat és hasznosabbat. A színházi előadásnak viszont csak az árnyéka látszik a Sanyi és Aranka Színház falain – és ez az árny felkeltette a vágyat a nagy egész megszemlélésére. Pláne, hogy a címszereplő Tóth Ildikó súlyos rejtélyességével, érzelmi összetettségével is bizonyította: megérdemelne egy „igazi” Lüszisztratét. És a nézők is megérdemelnék őt egy igazi Lüszisztratéként.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés