Megcsúfolták a színházat

2 Komment
0 Reblog

Vlagyimir és Oleg Presznyakov: Európa-Ázsia (Bárka Színház)

Olyan a Presznyakov fivérek által írt és rendezett Európa-Ázsia című előadás a Bárka Színházban, mintha egy vásott óvodás kisgyerek rosszalkodna a dühöngőben, miután előző este bekapcsolva maradt a kulcslyukon túl a felnőtt tévécsatorna. Ebben a tényleges történet nélküli, lufinál is üresebb előadásban egyvalami állandó: a szereplők gyakorlatilag minden felmerülhető helyzetben párzó mozdulatokkal toszogatják egymást, egymás lábai közé nyúlkálnak, saját mellüket vagy másokét simogatják, böfögnek, és amikor már éppen félnénk, hogy azt kifelejtették, még egy fingós poént is elsütnek. Az egyik színésznek pedig egy nagy műpénisz domborodik rövid forrónadrágja alatt, de ha ez nem lenne önmagában elég feltűnő, a színész a jelenete végén meg is ragadja azt, és látványosan átrendezi jobbról balra.

Szorcsik Kriszta, Seress Zoltán, Jerger Balázs, Makra Viktória – Fotók: MTI / Koszticsák Szilárd

Eközben pedig folyamatosan és rettenetes színvonalon énekelnek – mintha a fülfájdító hamisság egyenlő lenne a paródiával. Lehetne azt mondani, hogy többnyire oda nem illő pontokon zendítenek rá, de ebben az előadásban nincs sem odaillő, sem oda nem illő pont. Hiszen ahogy a daloknak, úgy semmi másnak sincs dramaturgiailag indokolt helye: bármi felcserélhető bármivel, minden elhagyható anélkül, hogy az szerkezeti változást okozna, mert még szerkezet sincs. Az egész darabból annyi hámozható ki a Bárka színpadán, hogy állásukat elvesztett emberek egy autóút mentén úgy tesznek, mintha lakodalmat tartanának, hogy ezzel a trükkel tarháljanak pénzt a mellettük elhaladóktól. Eközben „oda nem illő pontokon” elhangzik talán két tőmondat, miszerint rossz, hogy adót kell fizetni az államnak (hogy miért, az már nem), majd az előadás epilógusában, a magyar színháztörténelem legdidaktikusabb jelenetének címére jó eséllyel pályázható monológban egy aranyos, ártatlan kisfiú elmondja, hogy nagyon rossz hajléktalannak lenni, pláne télen, amikor nem csak a levegő, de az emberek szíve is hideg, de hátha ez az előadás felmelegíti a lelkünket. (Tényleg ezt mondja.)

Kardos Róbert, Spolarics Andrea, Varjú Olga

De az előadásban valójában nem jelennek meg társadalmi problémákat is jelképező hajléktalanok, csak jellem nélküli, legfeljebb talán elmebetegnek mutatott bazári majmok. De erkölcsi – vagy bármilyen értelemben téttel bíró – tartalomról nem csak ezért nem lehet beszélni, hanem azért sem, mert az előadásban minimálisan sincsenek felépítve a szereplők közti viszonyok, semminek nincs semmilyen következménye sem színházilag, sem a cselekmény szempontjából – például senkit nem érdekel, hogy ki kit fogdos, ki kivel csókolózik, hogy valaki hazudik-e vagy sem, és lelepleződik-e a hazugsága vagy sem. Sőt, általánosan igaz, hogy nem befolyásolja nemhogy az előadás menetét, de a következő jelenetet sem, hogy ki mit mond vagy cselekszik. És nincsen sem drámai helyzet, sem színházi szituáció, se feszültség, se kérdések, se válaszok – ez lehetne a totálisan következmények nélküli színház, de nem az. Mert ez nem színház. A roncsolt dalok legfeljebb egy Lagzi Lajcsi-s hangulatot teremtenek meg idővel: a premierközönség egyes dalok közben ütemesen tapsol.

Szorcsik Kriszta, Varga Anikó, Ilyés Róbert, Szabó Emília

A Presznyakov fivérekről rendezőkként a legkevesebb, ami elmondható, hogy nem látszanak rajtuk azok az évek, amelyeket színházban töltöttek el. Túl azon, hogy írókként semmit sem mondanak el arról, milyen többlettartalmat is hordoz, hogy a cselekmény Európa és Ázsia határán játszódik, rendezőkként még arra sem ügyelnek, hogy a színpadot kettéválasztó vonal melyik fele Ázsia, és melyik Európa (egyszer ezt, másszor amazt mondják). Több jelenetet a nézők háta mögé rendeznek, de fénnyel és máshogy is jelzik, hogy azt szeretnénk, ha látnánk, mi zajlik – ráadásul a hátsó elhelyezés is annyira szolgál, hogy szép lassan előre jöjjenek onnan. Az előadás első perceiben a sötétben nem történik semmi a színpadon, de a rendezőknek fogalmuk sincs, hogyan kéne a várakozást feszültséggel feltölteni. Máskor hosszú és végtelenül kínos – nyilván abszurdan komikusnak szánt – jelentben várunk perceket arra, hogy az egyik szereplő visszajöjjön a színházba az autójától egy pumpával, de amikor megérkezik, mégsem fújják fel a leeresztett labdát, és erre senki sem tesz semmilyen megjegyzést. Az ilyen és ehhez hasonló – az előadás jó részét kitevő – átgondolatlanságok vagy pongyola technikai megoldások egészen komolyan elgondolkodtatnak Presznyakovék alapszintű felkészültségéről is.

Szabó Emília, Szorcsik Kriszta, Seress Zoltán, Jerger Balázs

Az pedig, hogy a rendezőknek egy nagyon tehetséges, és mellesleg gyönyörű színésznőről mindössze annyi jut eszébe, hogy az illető szó szerint köldökig dekoltált blézerben végig a melltartóját mutogassa, és rendszertelen időközönként felvillantsa miniszoknyája alól a bugyiját is, nem csak a színészre nézve megalázó, nem csak a rendezőkre nézve roppant árulkodó, de azt is felveti, megírt szerep nélkül ugyan mi szükség van egy művész foglalkoztatására?

Nem mintha a többi figura ki lenne dolgozva: ebben a drámában, ebben a rendezésben egyedül az ellenállás melankóliáját felmutató Seress Zoltán tud valami jellemformáláshoz hasonlót létrehozni az egész lakodalmasdi ellen tiltakozó, a nagyobb hatás kedvéért tolószékbe ültetett álvőlegényként, és talán Varga Anikó csoportvezető-karaktere árnyalt legalább minimálisan, de a színésznő, legyen akármi is a szituáció, ugyanabban a kissé affektált stílusban játszik.

Az Európa-Ázsiánál a balmazújvárosi politechnikum első osztályosainak önképzőköri esztrádműsora is értékesebb színházi előadás, mert abban érződik az alkotók őszinte közlési vágya, míg itt nincs más, mint a végtelen üresség, az ordenáréság és a színház megcsúfolása.

A nagy múltú, nem egy jelentős előadással büszkélkedhető Bárka Színház a túlélésért küzd; míg más színházak már három-négy bemutatónál tartanak, nekik ez az első idei többszereplős előadásuk, és kérdéses, a fenntartóval való rendezetlen és folyton változó kapcsolat, meg az őket egy tervezett államigazgatási egyetemmel összekötni kívánó állam akarata alapján mi lesz a jövőjük. Ebben a helyzetben aligha az értéktelenség reflektorfénybe állítása a jó menekülőút.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés