A képmutatás életvitel

0 Komment
0 Reblog

Eugene O'Neill: Hosszú út az éjszakába (Kecskeméti Katona József Színház)

Zsótér Sándor a tavalyi, a társadalom és a politika rákfenéiről gondolkodó évada után idén az emberekről beszél: azokról a dolgokról, amelyeknek muszáj lenne működnie az emberekben, hogy az élet tényleg élhető legyen. Az ő keze alatt Eugene O'Neill darabja ezek hiányáról és az élhetetlen életről szól Kecskeméten: hogy hogyan csapjuk be először is önmagunkat, ha a problémákról van szó, és hogyan vagyunk képtelenek ebből kifolyólag érdemben reagálni arra, ha a másik így vagy úgy, de segítségért kiált. Hogy hogyan bénul meg minden attól, ha az ember nem vesz tudomást a valóságról, és ha gyenge, gyáva vagy vak ahhoz, hogy néha magára vegye a másik ember terhét is. Mert ha nem tesz így, akkor képtelenség az egymás melletti élet.

Trokán Nóra - Fotók: Walter Péter

Meggyfa helyett pálmafa

0 Komment
0 Reblog

Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert (Örkény István Színház)

Csehov Cseresznyéskertjét (amelynek oroszul valóban Meggyeskert a címe, de az első magyar fordítás óta szinte mindenki cseresznyésként utal rá) olyan szomorújátékként szokták színre vinni, amelyben az emberek rég letűnt értékekhez ragaszkodnak, és nem képesek beletörődni, sőt észrevenni sem, hogy valójában nem azt az életet élik, amiről álmodnak, és így képtelenek az adott, őket valóban körülvevő körülmények között boldognak lenni. Bár adósságokkal vannak tele, szórják a pénzt, a lepusztult kertet pedig nem hajlandóak kivágni, pedig ez lehetne a záloga a haladásnak.

A Meggyeskert az Örkény Színházban, Zsótér Sándor rendezésében ehhez képest a leginkább életigenlő, legpozitívabb hangulatú Csehov-előadás, amit valaha láttam, a szereplők jellemeinek újszerű értelmezésével, a konfliktusrendszer teljes átrajzolásával. Sőt: itt nem is egymással vannak konfliktusai a szereplőknek, hanem "csak" az élettel.

Kerekes Éva, Nagy Zsolt - Fotók: Éder Vera

Nőcsábász az égben

0 Komment
0 Reblog

Bertolt Brecht: Molière Don Juanja (Maladype Színház)

Zsótér Sándor - aki a Molière-féle Don Juant átíró Brecht szövegét vette alapul - előadásában a világhírű, mitikus csábító nem hódításai, nem a lábnyomaiba hulló összetört szívek miatt érdekes. A Maladype Don Juanja ennél súlyosabb témákat dolgoz fel: ez az előadás a becstelenség, romlottság és a tisztaság szembenállásáról, a materiális és a magasztos párharcáról szól. A képmutató, semmilyen aljasságtól vissza nem riadó Don Juannak nem pusztán azért kell buknia, mert túl sok nőt alázott meg, hanem mert - az előadás ítélete szerint - nem lehet, hogy olyasvalaki éljen a világban, aki megtagadja az erkölcs vagy a jobbítani vágyásnak akár a gondolatát is.

Orosz Ákos, Kerkay Rita - Fotók: Czitrovszky Balazs

Gömbfejek a csúcsfejek ellen

0 Komment
0 Reblog

Bertolt Brecht: A gömbfejűek és a csúcsfejűek (Ódry Színpad)

Ne legyenek kétségeink: az embereket bármikor, bármilyen mondvacsinált indokkal egymás ellen lehet fordítani - ráadásul a hatalom pontosan addig kedvez a felosztásban aktuálisan épp jobb pozícióba kerülteknek, ameddig az magának is érdekében áll, és ha már nincs rá szüksége, egy mozdulattal visszalöki a sárba, ahonnan jött. Nagyjából ezt üzeni Bertolt Brecht nem nagyon játszott, drámaként kevésbé erős (mert szájbarágós), de mondandójában a szerző sok másik művéhez igazodó példabeszéde, amelyet keletkezésekor azért nem lehetett bemutatni, mert a valóságban is elkezdett megtörténni ugyanaz, ami a szövegben állt. Hogy Zsótér Sándor megrendezte a darabot a Színművészeti Egyetem végzős bábszínész osztályával, az minden, csak nem meglepő: tökéletesen illeszkedik abba a sorba, aminek eddigi tagjai olyan kiváló színművészetis vizsgaelőadások voltak, mint az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, a Kurázsi (K.) mama és a Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban.

Eke Angéla és Czupi Dániel - Fotók: Szkárossy Zsuzsa

POSZT 2011: A félelem szaga

0 Komment
0 Reblog

Bertolt Brecht: Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Meglepőnek hangozhat, hogy beválogatták a POSZT-ra a Színművészeti Egyetem egyik vizsgaelőadását – de ezen valójában csak az lepődhet meg, aki nem látta Zsótér Sándor rendezését, és nem ismeri Brecht eredetileg Félelem és nyomorúság a Harmadik Birodalomban című jelenetfüzérét sem. Mert ennek az előadásnak ott van a helye az évad legjobbjainak szemléjén; az egész évadban ez beszélt a legjobban, a legérzékenyebben arról, hogy hogyan rombolja szét a normális életet egy diktatúra: mint egy lassú, folyamatos földrengés, amely nem csak egy építmény alapjait morzsolja fel, de minden egyes részére, egységére, téglájára külön-külön ütéseket mér mindaddig, amíg minden porrá nem válik. Zsótér előadása nem a jelenlegi, magyarországi politikai helyzet túlaggódása, hanem egyszerűen egy figyelmeztetés: „azért vigyázzatok, mert ebben a világban senki nem akarna élni. Csak úgy mondom.”

Radnai Márk, Kovács Gergely, Neudold Júlia és Pálos Hanna – Fotó: Solymosi Attila / Színház- és Filmművészeti Egyetem

Máté Gábor végzős színművészetis osztálya egy kis lakás minden szobáját bejátssza; nem egy lineárisan építkező történetet látunk, hanem egy-egy életképet az élet minden területéről. Az egyik szobában egyre jegesebbre fagyasztja a légkört minden elhangzó mondat, mert senki nem tudja, hogy mit mondhat ki anélkül, hogy aláírná a saját halálos ítéletét – netán valaki másét. A másik szobában egy zsidó nő gyakorolja el egyedül, hogy mit fog mondani alapvetően jóravaló, de a helyzethez képest túlzottan konfliktuskerülő, árja férjének, miért is kell elhagynia a Harmadik Birodalmat (Pálos Hanna ebben a jelenetben többedszer hívja fel a figyelmet az osztálytársai közül is kiemelkedő tehetségére). A harmadikban – és ez a legmaradandóbb, legfájdalmasabb jelenet – egy kis család életét őrli fel szép lassan a rettegés a besúgóktól, míg végül rájönnek, hogy elméletileg akár a saját fiúk is feljelenthetné őket – persze nem az ettől való félelem, hanem az ettől való, undorító félelem miatti szégyenkezés az igazi lélekgyilkos. És így tovább: metszően pontos, profi és visszafogott színészvezetésű, messzemenően átgondolt rendezésű előadás ez – ilyen az, amikor a színházban minden külső és belső tényező egyaránt stimmel.

Borbély Alexandra, Ficza István, Kovács Gergely és Simon Zoltán – Fotó: Solymosi Attila / Színház- és Filmművészeti Egyetem

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés