Shakespeare: III. Richárd (Komáromi Jókai Színház)
Összesen nincs három perc csend a színpadon a Komáromi Jókai Színház III. Richárd-előadásának két és fél órája alatt: nemcsak a színészek hadarják olyan sebességgel a szövegüket, mintha nem erejükkel, hanem gyorsaságukkal akarnák letaglózni egymást, de a jelenetek is másodpercnyi elmélázás nélkül csúsznak egymásba. Több színész sikertelenül küzd az akusztika kihívásaival (nagyjából minden tízedik mondat egyszerűen nem hallható már az ötödik sorból sem), ráadásul a játszók pusztán mondataikat értelmezve, nem pedig a benső történések, motivációk, érzelmek szavakon túli megjelenítésére koncentrálva mondják fel szövegüket, azt is a lehető legegyszerűbb eszköztárat használva: a haragot kiabálás, a kétségbeesést ordítás, a fájdalmat sikoltás, a még nagyobb fájdalmat térdre rogyás és sikítás jelzi. Mindezek miatt az előadásban nyomai sem fedezhetőek fel a dráma és az egyes jelenetek, viszonyok, egyének közti és egyénen belüli konfliktusok elemzésének - és ilyenformán természetesen a nagy egészről alkotott rendezői véleménynek sem.
Ha más nem is, legalább az kiderülhetne, hogy hol kapcsolódik a III. Richárd a mai valósághoz, a mai politikusképhez, vagy bármihez - a kötelező olvasmányok színházi interpretálásának célszerűségén kívül.
Középen Rancsó Dezső és Mokos Attila - Fotók: Komáromi Jókai Színház
Kereső
Olvasóim
