Vasárnap este harmincharmadik alkalommal osztották ki a Színikritikusok Díját. A legjobb előadás díját az idei életműdíjas, Zsámbéki Gábor Katona József színházi rendezése, A nép ellensége nyerte el. A legjobb rendezés a nemzetis Angyalok Amerikában, a legjobb főszereplők Stohl András, Eszenyi Enikő és Csákányi Eszter lettek. (A díjazottak itt, a jelöltek itt olvashatóak.)

Alább pedig az olvasható, az Egyfelvonás blog szerzője szerint melyek voltak a 2012/2013-as évad legjobb színházi teljesítményei, linkelve a blog cikkeit az adott előadásokról.

A nagy füzet (Szkéné) - Fotó: Dusa Gábor

A 2010/2011-es évad legjobbjai

0 Komment
0 Reblog

Ma este adják át a Színikritikusok Díját a Magyar Színházban. Bár én nem vagyok tagja a céhnek, azért én is összeírtam a kedvenceimet az előző évadból, és hogy ne maradjon meg az asztalfiókban – na meg némi ajánlásként, hiszen sok remek előadást tovább játszanak ebben az évadban is –, álljon itt. Mindenütt a három legjobbat emeltem ki (ahogy tették azt a céhtagok is); ahol nagyon fájt a szívem egy negyedik vagy ötödik helyezettért is, ott ezt plusz-jellel jelöltem. A linkek pedig azt jelölik, ha valahol bővebben is írtam az előadásokról (személyek esetében pedig interjút a művésszel).

Egészségetekre!

A legjobb új magyar dráma:

Szerző

Cím

1. Tasnádi István

Cyber Cyrano

2. Háy János

Nehéz

3. Szabó Borbála

Telefondoktor


 + Upor László: A Fából faragott, avagy Pinokkió a porondon

A legjobb előadás:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

1. János király

Örkény Színház

Bagossy László

2. Prolik (Ingyenélők)

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Máté Gábor

3. Jelenetek a vidéki életből (Ványa bácsi)

Stúdió „K”

Koltai M. Gábor

 
+ A tüzes angyal (Csokonai Színház, Debrecen, r.: Silviu Purcărete)

A legjobb rendezés:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

1. Cyber Cyrano

Kolibri Színház

Vidovszky György

2. János király

Örkény Színház

Bagossy László

3. A tüzes angyal

Csokonai Színház

Silviu Purcărete

 

 + A mizantróp (Katona József Színház, r.: Zsámbéki Gábor), Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban (Színház- és Filmművészeti Egyetem, r.: Zsótér Sándor)

A legjobb zenés/szórakoztató előadás:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

1. Szeret…lek

HOPPart

Pelsőczy Réka

2. HOPPartklub

HOPPart

A társulat

3. Olympia

Gárdonyi Géza Színház

Csizmadia Tibor

 

 + Cabaret (Centrál Színház, r.: Bozsik Yvette)

A legjobb független színházi előadás:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

1. Korijolánusz

HOPPart

Polgár Csaba

2. Platonov

Maladype

Balázs Zoltán

3. Lüszisztraté avagy a hálófülkék forradalma

Salto Mor(t)ale Társulat

Vajda Róbert

 

 + Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban (Színház- és Filmművészeti Egyetem, r.: Zsótér Sándor)

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

1. Cyber Cyrano

Kolibri Színház

Vidovszky György

2. A Sárkány

KoMa

Vékes Csaba

3. Upor László: A Fából faragott, avagy Pinokkió a porondon

Vojtina Bábszínház

Rumi László

 

+ A pecsenyehattyú és más mesék (Vaskakas Bábszínház, Győr, r.: Pelsőczy Réka)

A legjobb női főszereplő:

Név

Előadás címe

Színház/társulat

1. Fullajtár Andrea

Nordost

Katona József Színház

2. Bozó Andrea

Prolik (Ingyenélők)

Gárdonyi Géza Színház, Eger

3. Hámori Gabriella

A termék

Merlin Színház

 

+ Mészáros Sára (A selyemcipő, Gárdonyi Géza Színház, Eger)

A legjobb férfi főszereplő:

Név

Előadás címe

Színház/társulat

1. Mészáros Máté

Prolik (Ingyenélők)

Gárdonyi Géza Színház, Eger

2. Fekete Ernő

A mizantróp

Katona József Színház

3. Keresztes Tamás

Cabaret

Centrál Színház

 

A legjobb női mellékszereplő:

Név

Előadás címe

Színház/társulat

1. Szabó Emília

Látogatók, Prolik (Ingyenélők), Olympia

Gárdonyi Géza Színház, Eger

2. Láng Annamária

Nehéz istennek lenni

Trafó – NXTSTP

3. Járó Zsuzsa

A Selyemcipő

Gárdonyi Géza Színház, Eger

 

A legjobb férfi mellékszereplő:

Név

Előadás címe

Színház/társulat

1. Kaszás Gergő

Prolik (Ingyenélők)

Gárdonyi Géza Színház, Eger

2. Huszár Zsolt

Jelenetek a vidéki életből (Ványa bácsi)

Stúdió „K”

3. Ötvös András

(Prolik, A Mester és Margarita, Olympia)

Gárdonyi Géza Színház, Eger

 

 + Stohl András (Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe, Nemzeti Színház)

A legjobb díszlet:

Előadás címe

Színház/társulat

Tervezte:

1. Orosz lekvár

Katona József Színház, Kecskemét

Vereckei Rita

2. Mesés férfiak szárnyakkal

Csokonai Színház, Debrecen

Olekszandr Bilozub

3. János király

Örkény Színház

Bagossy Levente

 

A legjobb jelmez:

Előadás címe

Színház/társulat

Tervezte:

1. Olympia

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Füzér Anni

2. Leonce és Léna

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Carmencita Brojboiu

3. János király

Örkény Színház

Ignjatovic Kristina

 

A legjobb színházi zene:

Előadás címe

Színház/társulat

Zeneszerző:

1. Nehéz istennek lenni

Trafó + NXTSTP

Szemenyei János

2. Pokol

Maladype

Kerényi Ákos, Mogyoró Kornél

3. Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Nemzeti Színház

Kovács Márton

 

A legígéretesebb pályakezdő:

Név

Színház

1. Orosz Ákos

Maladype Színház

2. Szabó Emília

Gárdonyi Géza Színház, Eger

3. Pálos Hanna

Színház- és Filmművészeti Egyetem / Katona József Színház

 

Különdíj:

Különdíj:

1. Csizmadia Tibornak az egri Gárdonyi Géza Színház elmúlt tíz évéért

2. Orlai Tibornak a minőségi szórakoztató produkciókért

3. A MU Színház MuLab-jának a színházi nevelési programjáért

 

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés