Kijuthatunk-e a toronyból?

0 Komment
0 Reblog

Az Apropó újragondolt, valós idejű videótechnikával kiegészült változata a Tünet Együttes amerikai vendégszereplését követően december 9-én látható az MU Színházban.

Színház helyett micsoda

0 Komment
0 Reblog

Sebők Bori – Kárpáti Péter: Az álom féltestvére (a Titkos Társulat, a Tünet Együttes, a Trafó és a FÜGE bemutatója)

Történni úgyszólván nem történik semmi. A cselekmény egyetlen ötletre épül: Zsolt valamilyen furcsa, talán pszichoszomatikus halálos betegségben szenved, ami miatt nyaktól lefelé teljesen lebénult. Aztán egy ponton kiderül, hogy ez afféle vándorvírus, ami úgy vált gazdát, ahogyan fogócskában cserélődik a fogó: Angéla a hátára veszi Zsoltot, aki ettől feláll és elsétál, Angéla pedig lebénul. Majd az előadás végén ezt is elviccelik, amikor már másodpercenként terjed a kór emberről emberre. Ennyi, aztán függöny.

Fotó: MTI / Kallos Bea

Kárpáti Péter és „titkos társulata” sokadik alkalommal ügyködik azon, hogy valamit megváltoztasson abból a fogalomkörből, amit ma Magyarországon színháznak hívunk. Amióta Kárpáti nem csak íróként, hanem rendezőként is jelen van a színházakban, improvizációk segítségével létrejövő előadásai a színházi és a nem-színházi valóság különleges elegyítéséről ismerhetőek fel: a rendező igyekszik minél inkább elmosni a határokat néző és játszó között, az esetlegességük miatt megismételhetetlenné tenni az egyes előadásokat, és folyamatosan megkérdőjelezi a színház alapvető szabályait, egészen odáig merészkedve, hogy szükség van-e egyáltalán bármi olyan fix színházi hozzávalóra (megírt szövegre például), ami leosztaná az olyan szerepeket és feladatokat, mint hogy ez a cselekmény, ez már nem az; ő néző, ő pedig nem az; eddig kell eljutni a szövegben, és csak akkor van vége; és így tovább.

Stork Natasa, Nagy Zsolt, Tóth Ildikó – Fotó: Drucker Dávid

Az álom féltestvére a Trafóban láthatóan illeszkedni próbál ebbe a sorba, mégis: ez az előadás már önismétlésnek is soványka. A nem szobaszínházi, majdnem klasszikus nézőtér-színpad felállásban létrejött, alighanem improvizációkkal teli, a színészek saját életére is reflektáló, a fordulatok legtöbbjét maximális életszerűségre cserélő előadás, amelyben a színészek a maguk nevén játszanak, saját hobbijaikat űzik, a nézőknek háttal lévő monitoron hosszasan nézik és kommentálják a Youtube-videókat, jóval kevesebbet mond el a színházról, mint Kárpáti korábbi előadásai. Az a kevés pedig, ami mégis felmerül a témában, a korábbiakban is felmerült már.

Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla – Fotó: Drucker Dávid

Az álom féltestévére ráadásul megáll a legelső kérdésfeltevésnél: lehet másmilyen a színház? Muszáj bármit is betartani abból, amit a nézők korábban megtanultak? Lehet, és nem muszáj. De a lényeg, a következő kérdés már nincs feltéve, már nincs megválaszolva. Sem az, hogy miért jó, fontos vagy érdekes ez – sem pedig az, hogy mi legyen helyette. Pedig ezeknél a kérdéseknél kezdődne, ha elkészült volna, az előadás izgalmas része.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés