Rubin Szilárd – Németh Gábor: Ahol a farkas is jó (Katona József Színház, Kamra)

Jancsó Ladányi Piroska-története kész regény. A rossz családba született törökszentmiklósi lányt azért végezték ki, mert ő volt az elsőszámú gyanúsítottja – és alighanem elkövetője – több tizenéves lány meggyilkolásának az 1950-es évek elején. Hogy pontosan ki és miért akarta holtan látni a lányokat, rejtély: vagy leszbikus kéjgyilkosságok voltak, vagy a lány csak a kislányok ruhájáért, cipőiért ölt, vagy a faluban állomásozó szovjet katonák erőszakolták meg őket Piroska segítségével, és a tanúkat akarták elnémítani – vagy mindezek valamilyen kombinációjában rejlik az igazság.

Mészáros Béla – Fotók: Dömölky Dániel

A történet – amelyet a legjobban a Magyar Narancs cikksorozata rekonstruál (első, második, harmadik rész) – eleve magában hordoz egy sajátos szemszögű korrajzot Rákosi Magyarországáról, ahol sosem derülhetett ki a teljes igazság, hiszen a szovjeteket nyilván nem lehetett csak úgy megvádolni, így nem túl szavahihetőek a nyomozati jegyzőkönyvek sem, és ahol senki sem tudta, hogyan is kéne kezelni egy ilyen politikailag (is) igen pikáns ügyet. A sztoriban benne van még egy izgalmas szocio-krimi egy felgöngyölítendő gyilkossággal, meg a talán leszbikus pszichopata extrém jellemrajza. Ráadásul mindebből Rubin Szilárd, ha lehet, még különösebb nézőpontú regénytöredéket hagyott maga után: az író beleszeretett a kivégzett lányba egy fénykép alapján, márpedig ez az elbeszélői pozíció meglehetősen szokatlan – és felveti az elbeszélés nehézségének posztmodern irodalmi problémáját is.

Pelsőczy Réka, Borbély Alexandra

Gothár Péter rendezésében a Kamrában, amely Németh Gábor regény-dramatizálását és más dokumentumokat visz színpadra, ugyanakkor a legerősebben nem a fentiek, hanem a szerző halála után fennmaradt részletekből összerakott regény töredékessége, torzó mivolta, befejezetlensége, lezáratlansága és viszonylagos szerkesztetlensége érződik a leginkább. Vagyis Gothár minden fent vázolt problémáról beszélni akar, így viszont egyiket sem bontja ki igazán; semelyik szálat nem emeli vezetővé, de mindegyikről elmond annyit, hogy zavaró legyen a bővebb kifejtés hiánya.

Rezes Judit, Borbély Alexandra

Például felmerül ugyan a szovjetek megvádolhatatlansága és „speciális” kezelése, de pár perc alatt el is sikkad ez a rész; elindul a nyomozás, mint egy krimiben, de a hangsúlyok mégis eltolódnak róla, és nem áll össze egy konzekvens történet. Keresztes Tamás alakításában megjelenik Rubin Szilárd, és felveti az elbeszélés sajátosságának problémakörét, de az előadás fele tájékán megszakad az ív, és onnantól mégsem ez a fő dramaturgiai mozgatórugó.

Mészáros Béla

A látványért is felelős Gothár előadása inkább atmoszférateremtésben, formavilágában erős. Zaklatottsága, képlékenysége, lendületes – a nagyon átgondolt fényezéssel is jól kísért – változékonysága mind az elbeszélésmódra magára, a Rubin Szilárd-i dilemmára („hogyan közelíthetek a gonoszhoz, a főhősömhöz, ha beleszerettem?”) utal, hiszen olyan, mintha minden az ő fejében játszódna. A hosszúkás, íves, a presszóbelsőnek álcázott nézőteret körülölelő színpadon a terek inkább fél-szimbolikusak, mint konkrétak: egy kihallgató szoba-börtön-pártiroda a bal oldal, a falu maga és annak minden háza a középső fertály, a jobb oldal a bár és a történet leírásának helye – az átjárás köztük pedig olyan, mint a gondolatáramlás, mint a szerző asszociációs játéka.

Rezes Judit, Borbély Alexandra

A sötét színek, az absztrakciót a reálissal keverő jelenetek, az erős és gyakori hanghatások, a furcsa terek (függőleges asztal, tengelye körül pörgethető börtönfal) és a remek, szigorúan szertelen időkezelés mind hozzájárulnak az Ahol a farkas is jó sajátos világának megteremtéséhez. Amelyet nemhogy nem tud megtámogatni a nézők látszólagos bevonása a játékba, de erősen gyengíti a hatását: a közönség mozgatása, felállítása, megszólítása nem több blöffnél, látszatcselekvésnél, mivel valójában semmilyen módon nem hozza helyzetbe a nézőket, nem teszi őket az előadás valós részévé, és nem vonja be őket az aznapi előadás ritmusának-dramaturgiájának alakításába – öncélú tornagyakorlat csupán.

Pelsőczy Réka, Rezes Judit

Hogy Gothár túl sokat markolna, az meglátszik a színészi alakításokon is: nem igazán jönnek létre kidolgozott, összetett jellemek, a szereplők archetípusok maradnak: Kovács Lehel a jó zsarué, Mészáros Béla a rossz zsarué, Keresztes Tamás a tipródó értelmiségié, Rezes Judit az ártatlan kislányoké, Pelsőczy Réka a boszorkány anyáé. A színészek egyáltalán nem rosszak, csak éppen nem tudnak kifejezetten jók lenni, mert nincs rá lehetőségük. Borbély Alexandra Piroskaként nem teszi izgalmassá a főszereplőt: elsősorban a félkegyelműség és a naiv ártatlanság közös halmazának megteremtésén fáradozik eltagadhatatlan sikerrel, de nem teszi a nézőt leküzdhetetlenül kíváncsivá, mert nem mutatja meg a mindenféle értelemben véve különös gyilkosságok gyanúsítottjának bármilyen értelemben vett különösségét, misztikusságát – ahogyan ezt a darab sem teszi meg.

Kovács Lehel, Borbély Alexandra, Keresztes Tamás

Így történhet meg, hogy mikor véget ér a két órás előadás, konkrét tudásunk gyakorlatilag nem lesz több a darab témájáról, mint az a néhány mondat, amelyet a szórólap és a színházban elhelyezett táblák közölnek. Ehelyett úgy érezzük, mintha mindenből kóstolót kaptunk volna, de a szakács az est végéig sem szolgálta volna fel a főfogást.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés