A néző gyilkolt és megbűnhődik

0 Komment
0 Reblog

Bűn és bűnhődés (a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a TÁP Színház produkciója Dosztojevszkij alapján)

Mi a legdurvább dolog, amit nézőként elviselnél a színházban? Ezt a kérdést fogalmazza meg nagyon markánsan a végzős színművészeti egyetemi hallgató, Fehér Balázs Benő Bűn és bűnhődése – persze nem horrorról vagy a szereplők extrém lelki szenvedésének kitettségéről van szó. Hanem arról, hogy mennyire jöhet közel a színház a nézőhöz? Mennyire mélyen hatolhat bele az intim szférájába? Ez a Bűn és bűnhődés nem az a színház, amelyik lebontja a „negyedik falat”, ellenkezőleg: felépíti, csak éppen a néző háta mögött. Itt te vagy az egyetlen néző, az előadás elején beleülsz egy kerekesszékbe, és jelenetről jelenetre a hátad mögött megbúvó rendező tologat a díszletekben, a csak neked játszó, mélyen a szemedbe néző színészek között.

Király Dániel, Fekete Ádám, Bach Kata, Szilágyi Csenge, Gyöngy Zsuzsa, Bárnai Péter

Mert ebben a Bűn és bűnhődésben a néző a Raszkolnyikov, aki pusztán a bűn fogalmának tanulmányozása, saját és az emberség határainak keresése miatt gyilkolt. Khaled-Abdo Szaida és Fekete Ádám dramaturgok olyan szövegváltozatot készítettek, amelyben a főszereplőnek feltett kérdésekből, a neki elmondott információkból és az előtte zajló eseményekből áll össze a Dosztojevszkij-regény története, és fogalmazódik meg végül (az e szerint az értelmezés szerinti) fő kérdése: megtisztíthat-e a bűntől annak felvállalása és az önként vállalt büntetés? De a drámai szituáció érvényessége, hangozzék ez színházi előadás esetén bármilyen furcsán is, maximum egyenrangú a kísérlettel, a formai bravúrral: a megszokott nézői pozíció módszeres szétverésével.

Fehér László

Amely a gyakorlati mellett elméleti értelemben is elbizonytalanítja a nézőt mindabban a tudásában, amit addig a színháznézésről szerzett. Nagyon határozottan kérdez rá olyasmikre, mint hogy mit tehet még meg a színház, a rendező vagy a színész a nézővel, és mi az, amit már nem. Van egyáltalán olyan, amit nem? Miért? Vagy hogyha a színház az adok-kapok elv alapján működik (én pénzt és időt adok nekik, ők szaktudásuk legjavát nekem), akkor vajon a szokásos javakon kívül mást is elvehetnek tőlem? Mert ez a kérdés nagyon is komolyan felmerül azon a legmerészebb és így legérdekesebb ponton, amikor a rendőrségi jelenetben szembe találom magam a saját, A4-es méretben kinyomtatott fotóimmal, az egyiken ráadásul a feleségemmel együtt.

Király Dániel, Fekete Ádám

Mivel ez a Bűn és bűnhődés kőkemény szembenézésre kényszerít saját magammal (nem ez a célja minden színháznak?), mindez további, gyakorlati kérdéseket is felvet. Hogyan reagálok én egy olyan helyzetben, amikor például a rendőrnyomozó a térdemre támaszkodva, az arcomtól két centire fenyeget meg? Reagálok egyáltalán? Kell reagálnom, amikor kérdeznek tőlem valamit? Néző vagyok még? Mit jelent, ha igen, és mit, ha nem? Milyen energiákat adok én az előadás működéséhez, vagy milyenekkel hátráltatom azt? Vállalom a farkasszemezést a rokonszenves vagy a félőrült szereplővel? Megtehetem, hogy nem vállalom? De különös önmagában már az is, hogy ebben a színházban nem létezik elbambulás, félrenézés, elrejtőzés a nézőtéri sötétben, és nincs a megszokott „én látom őket, ők nem látnak engem”-alapú leskelődés sem.

Kurta Niké

Ez a felállás persze nem csak a néző, de a színészek szempontjából is hallatlanul érdekes, hiszen egészen más erőket kell megmozgatniuk magukban, ha nem a színpadról, hanem maximum fél méterről kell meggyőzniük a nézőt szerepformálásuk hitelességéről. (Arról már nem is beszélve, hogy a blöff itt nyilvánvalóan nem megengedett – jó esetben persze normál helyzetben sem az.) Ez az előadás ugyanakkor tesztje is annak, hogy az önmagát a néző elé minden este kitevő színész vajon tényleg képes-e az utolsó porcikájáig levetkőzni minden gátlását. Fehér Balázs Benő pedig remek színészeket választott erre a vizsgára: Bach Kata és Szilágyi Csenge olyan intenzitással tudják közvetíteni érzéseiket, hogy az egészen magával ragadó, Fehér László olyan szuggesztivitással tudja a maga előnyére alakítani a helyzetet, hogy az szinte rémisztő, Kurta Nikében pedig van valami olyan félszegség, amivel akkor tudja zavarba hozni a nézőt, amikor csak akarja.

Nem biztos, hogy ebben a formában a néző valóban jobban bele tudja élni magát Raszkolnyikov helyzetébe, vagy hogy közelebbivé és átélhetőbbé válnak számára Dosztojevszkij kérdései. Nem biztos, hogy a néző bevonása tökéletesen működhet, hiszen a színészek mégiscsak betanult, nagyobbrészt irodalmi szöveget mondanak el.

De a lényeg nem az, hogy ezekre a felvetésekre feltétlenül igen legyen a válasz, hanem az, hogy van valaki, aki előadásával érvényesen és nagyon is elgondolkodtatóan fel tudta tenni a kérdéseket. Épp ezért zavaró kevésbé a néhány dramaturgiai hiba vagy bökkenő – Raszkolnyikov gyilkosságot bevalló nagyjelenetében például a néző mégis kívülről látja „saját magát”, és színész mondja a szöveget, ami megindokolható, de vitatható és nem feltétlenül szükséges kizökkentés az előadás saját világából –, vagy a stiláris-formai széttartás az előadáson belül groteszktől technoszínházon és a szimbolizmuson át a lélektani realizmusig. Mert mindez jóval kisebb súllyal esik latba, mint az a tény, hogy Fehér Balázs Benő Bűn és bűnhődése bizonyos tekintetben a legizgalmasabb dolog, ami idén a színházban történt.

A tervek szerint az előadások egyetlen jegyét a színház licitálás útján fogja értékesíteni.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés