Egyfelvonás

David Ives: Vénusz nercben (Pesti Színház)

A lélek szexualitáson keresztüli vizsgálata, a szadomazo szex világába való bepillantás helyett csak a zabot hegyezik a Pesti Színház ősbemutatójában. David Ives drámája szerint egy férfi castingot tart egy mazochizmusról szóló előadáshoz, de a jelentkező nővel a meghallgatás valami komolyabbá alakul: valódi szexuális harc kezd zajlani kettejük között. Csakhogy mindennek egyáltalán nincsen tétje: nem tudunk meg semmit Thomasról, sem Vandáról, akiknek még jellemük sincs igazán – s így nem érezni se hatását, se súlyát, se komolyságát semminek, amit tesznek.

Telekes Péter és Bata Éva – Fotók: Vígszínház / Gordon Eszter

Az öncélúság tökéletes definíciója mind a dráma, mind az előadás: két, csakis ebben a két órában létező, a papírból épp kikelt üres figurát látunk, akikkel bármi megtörténhet, és épp ezért mindegy, hogy mi történik velük. (Ha Vanda egy ponton kibökné, hogy az FBI ügynöke, az a dráma logikáján belül pont ugyanannyira elfogadható lenne, mint ha Thomasról derülne ki, hogy valójában csak a takarítónő fia, aki véletlenül a helyszínen maradt – de ugyanez fordítva vagy kombinálva is gond nélkül beleférne a szövegbe.) Ráadásul a pár évtizede még újszerű, ma már végtelenül unalmas „játék a játékban a játékon belül” trükkje miatt még az a kevés tény is kérdésessé válik, ami kiderült róluk – így pedig elvész minden, ami érdekessé tehetne egy drámát, hiszen annak a körvonalai is elmosódnak, hogy egyáltalán mi is a konfliktus.

Ives drámája a fenti okokból arra a hiedelemre is rá tud cáfolni, hogy egy kétszereplős darabban bizonyára nagy színészi feladatok rejteznek: nem létező karaktereket a legjobbak sem tudnának emlékezetesen eljátszani – Marton László rendező pedig nem tesz semmit azért, hogy elfeledjük a figurák ürességét. (Ami azt illeti, azért sem, hogy palástolja a dráma gyengeségeit.) Így Telekes Péternek és Bata Évának is csak a technikás játék marad. Bata Éva ebben remekül teljesít, profin vált másodpercek alatt dominából színésznőbe, színésznőből csajszivá, miközben mindent kihoz Vandából, amit ki lehet. Telekes Péter valamivel egysíkúbb partnerénél, s nem tartózkodik mindig a modorosságtól sem.

Mindeközben a cselekmény sem lesz végül több a prűd úriember piruló kukkolásánál: Ives nem mer igazán merész, igazán erotikus lenni, nem tud a bulvár szintjénél mélyebbre fúrni - mindig sebészi pontossággal számolja ki azt a pontot, ami egy vélt vagy valós „úri” célközönség számára már eléggé, de még nem túlzottan sikamlós. Így aztán pont annyit mond el a taburól, mint szereplői lelkéről – semmit, bőrkötésben.