Egyfelvonás

Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán (Kaposvári Csiky Gergely Színház)

A három világvallásról és az azok közötti ellenségeskedés haszontalanságáról még soha nem írtak találóbb parabolát, mint amit Lessing 1779-es drámája tett igazán széles körben ismertté. Eszerint létezett egy gyűrű, amelynek viselőjét isten és ember is szerette, és amelyet minden apa a legkedvesebb fiának adott tovább. Egyszer azonban egy férfi nem tudott dönteni három fia között, így készíttetett még két, az eredetitől tökéletesen megkülönböztethetetlen másolatot, és mindhárom fiúnak adott egy-egy gyűrűt. Ők persze ki akarták deríteni, hogy melyik az egy és igaz, de mivel ez lehetetlen volt, a felkért bíró azt tanácsolta nekik: inkább dolgozzanak mindhárman azon, hogy méltók legyenek isten és ember szeretetére, mintsem, hogy egymással háborúzzanak.

Spindler Béla, Mészáros Sára – Fotók: Memlaur Imre

Se a dráma megírása előtt, se azóta nem volt, és – ne legyünk feleslegesen optimisták – soha nem is lesz olyan időpont a világtörténelemben, amikor a Bölcs Náthán üzenete ne lenne égetően aktuális és fontos. Ha pedig egy színház égetően aktuális és fontos darabot vesz repertoárra, az a legjobb, amit tehet. Márpedig Valló Péter rendező pontosan fogalmazva és érthetően adja át a darab üzenetét: a keresztény templomos lovag a muzulmán fennhatóság alatt álló Jeruzsálemben kiment egy égő házból egy zsidó lányt, Náthán lányát, és ezzel – meg néhány napvilágra kerülő titok révén – maga lehetne a három vallás közti megbékélés katalizátora. De Vallónál nem lesz: a béke perceit az újra kitörő háború hangjai robbantják szét.

Szarvas József, Spindler Béla

Minden egyértelmű hát – túlontúl is az. Valló gondolkodtat, és ez jó – de nagyon egyszerű és kifejezetten didaktikus módszerekkel terelgeti a gondolatokat, és ez már kevésbé elegáns. Az esztétikus, de többlettartalmat hordozni nem tudó homoksivatag-díszletbe (a rendező saját tervezése) minden jelenet között vetítővászon ereszkedik, amelyen végül az elviselhetetlenségig durvuló képsorokat látni arról, hogy hová is vezet a gyűlölködés: a tüntetések és háborúk képeit idővel holokausztáldozatok és premier plánban mutatott kivégzések váltják fel. Jó, hogy Valló hangsúlyt fektet a történet mindmáig tartó aktualitására – de módszerei sokszor távol állnak az összetett kifinomultságtól; attól, amit például Benedek Mari visszafogottan mai jelmezei jelentenek.

Fándly Csaba

A rendező ugyanakkor nem foglalkozik a szöveg primer értelemben vett érthetőségével: nem csak, hogy Lator László veretes, már-már archaizáló fordítását használja, de nem törődik azzal sem, hogy Lessing drámája erős ritmusproblémákkal küzd, le-leül, és a vége felé egyre lassabban csordogál, ahogyan a szituációk esetleges túlbeszéltségén, a túlnyújtottságon sem változtat (dramaturg: Morcsányi Géza).

Takács Kati, Szarvas József

Pedig mindezzel néha a színészeknek is meggyűlik a baja. Igaz, a templomost alakító Fándly Csaba mindvégig mit sem csökkenő lendülettel játszik, minden egyes szót és mondatot élettel tölt fel; nincs egyetlen sor sem, amelyet ne tisztán értelmezve mondana el. Ő az egyetlen, aki a szöveg néha fel-feltűnő humorát is hajlandó előtérbe engedni – az előadás máskülönben ettől eltekint. Szarvas József a kisember hétköznapiasságával fűszerezi meg Náthán bölcsességét, így hozva le a földre a tanmesei tanfigurát.

Mészáros Sára, Czene Zsófia

Takács Kati keresztény nevelőnője Náthán házában már szerepe szerint is rendkívül emberi szereplő, s Takács valóban mélyen ismerős gesztusokkal alakít szerethető, ugyanakkor nem egysíkú karaktert. Czene Zsófia Náthán lányaként nem tud túllépni a jól megformált naiva egyszerűségén, Spindler Béla szultánja pedig – szemben Szarvassal – nem domborodik ki a parabola igazságát formáló figura papírközeli síkjából.

Takács Kati, Fándly Csaba

A kaposvári Bölcs Náthán eléri célját, és hatásosan adja át azt, amit egy színházban átadni valóban érdemes. Valló Péter vállalkozása mindenképpen sikeres – noha előadása közel sem tökéletes.